„Ma öt éve volt a Balaton-Átcsúszás. Aki ott volt, annak felejthetetlen élmény” – írta Kardos Gábor ötletgazda a közösségi oldalán január 28.-án, fotókkal is megemlékezve a rendkívüli eseményről. A HírBalaton aznap koradélután így adott hírt a történtekről. Előtte az ötletgazda azt nyilatkozta, „Európa legnagyobb extrém közösségi jégtúrájára készülünk”. Utána pedig azt, hogy a minden várakozást felülmúlóan sikeres rendezvény legnagyobb tanulsága: a téli balatoni szezon megteremtéséhez szolgáltatások is kellenek.

Kardos Gábor mostani Facebook bejegyzése:
Ma öt éve volt a Balaton-Átcsúszás. Aki ott volt, annak felejthetetlen élmény. Mikor Bagyó Sanyival, a vízimentők vezetőjével meghirdettem a különleges jégtúrát, pár száz emberrel számoltam, de inkább tízezren lehettünk végül, mivel órákon át több méter széles menetoszlop kötötte össze a két partot, mintegy 6 km hosszan. Ilyen sose volt korábban és azóta sem adódott hasonló alkalom. A tó közepén spontán piknik alakult ki, mindenki megosztotta a termoszban hozott teáját, szendvicseit, mindenki segített mindenkinek. Ettől még különlegesebb lett a hangulata az egésznek. Külön köszönet Alex Sándor Bagyó barátomnak és a VMSZ-nek, hogy egész nap erőn felül is fantasztikusan helytálltak a vízimentők.Másnapra egy srác drónvideóját felkapta a net, külföldi portálok (businessinsider.com, metro.co.uk stb) megosztották és pár nap alatt a legnézettebb balatoni videó lett: https://youtu.be/BxT6sTlMSIU Csak utána döbbentünk rá, miért ilyen izgalmas téma ez külföldön is. Mert Európában egy nagy tó sem szokott befagyni soha és ehhez hasonló jégtúra, tömeges átkelés ilyen extrém távon leginkább csak a Balatonon lehetséges. Három napja posztoltam képeket arról, hogy beállt a jég, miután éjjel -10 fok volt, de hamar melegedés jött, így a következő napokban biztosan nem lesz sportolásra alkalmas jég a tavon. Viszont ha pár napig hasonlóan hideg lenne, akkor újra lehet rá esély. Szóval érdemes a jégfejleményeket figyelemmel követni Átcsúszás oldalunkon: Balaton-Átcsúszás

.

.

–

–

(Fotók: Kardos Gábor/Facebook)