Összekötik a két Balatont – örülni fognak a bringások is (likebalaton.hu)

Tovább bővül a Balaton és a Kis-Balaton térségének kerékpárút-hálózata, sőt, a tervek szerint a két kör idővel összeér. Mindebből a turisták mellett az érintett települések és a szolgáltatók, vállalkozások is profitálhatnak. 

 

Az ország kerékpárút-építéseit több forrásból finanszírozzák. Vannak szakaszok, amelyek a közlekedésbiztonságot, mások pedig elsősorban a turizmust szolgálják. Mint Manninger Jenő országgyűlési képviselő leszögezte, látható tendencia, hogy egyre többen hódolnak az aktív turizmusnak, az egészséges életmódnak, így a kerékpározásnak is a Balaton térségében, ezért fontos a hálózat bővítése, fejlesztése, amely gazdasági előnyöket is tartogat.
– A Kis-Balatonnál is fellendült az aktív turizmus – fogalmazott a politikus –, és ezt szeretnénk tovább erősíteni különféle pályázatokkal, amelyeknek elsősorban a megyei önkormányzat a gazdája. Kiemelt programként hamarosan elindul a kis-balatoni kör bővítése, erről már döntés született, és rendelkezésre áll az uniós forrás. Ezzel a beruházással az a szándékunk, hogy bekapcsoljuk a turisztikai vérkeringésbe a dombvidéket, a háttértelepüléseket, így Zalaszabart, Egeraracsát, Zalaszentmártont és Esztergályhorvátit. A gyönyörű panoráma, a változatos, izgalmas vidék biztosan sokakat csábít majd ide, erre a szakaszra is.

A cikk folytatása itt elolvasható.