Összefogtak a civilek: a magyar tavakat akarják megvédeni a beruházásoktól (telex.hu)

Összefogtak a Balaton, a Fertő tó, a Velencei-tó és a tatai Öreg-tó védelmében korábban létrejött civil aktivisták, csoportok, szervezetek, és megalapították a Nagy Tavak Koalíciót – jelentették be a Facebookon hétfőn, a víz világnapján, amiről a telex.hu számolt be.

 

A Nagy Tavak Koalíciót alkotó szervezetek azt vállalták, hogy környezetvédelmi és természetvédelmi szempontok alapján kísérik figyelemmel és értékelik a jelenleg is zajló tóparti, elsősorban turisztikai beruházásokat, valamint az ezeket lehetővé tevő helyi és országos szabályozást és döntéshozatalt. Az alapítók szerint ugyanis mind a négy fent említett tavat egyaránt olyan beruházások veszélyeztetik, amelyek

„kizárólag szűk gazdasági érdekkörök rövid távú gazdasági érdekeit helyezik előtérbe és nem felelnek meg a fenntarthatóság alapelveinek, illetve a jövő generációi felé tanúsítandó felelős gazdálkodásnak”.

Balaton, a Fertő tó, a Tatai Öreg-tó és a Velencei-tó védelme érdekében már tavaly szeptemberben kiadtak egy közös nyilatkozatot, amelyhez akkor 74 civil szerveződés csatlakozott. Úgy látták azonban, hogy ennek ellenére az összes érintett tónál csak romlott a helyzet, mivel szerintük:

  • a Balaton körül folyamatosan új beépítési tervekről hallani;
  • a Velencei-tónál folyik a területek átminősítése;
  • a Fertő tavon megindult egy hatalmas rombolási folyamat, területrendezés címmel;
  • a tataiak pedig a sikeresnek tűnő népszavazási kezdeményezésük ellenére sem nyugodhattak meg.

Ahogy arról a Telex korábban beszámolt, Tatán egy a tó partjára tervezett luxusszálloda ellen tiltakozó helyiek Stop Avalon Tata néven online szerveződtek csoporttá, nyáron több tüntetést, tiltakozási akciót is tartottak, és egy népszavazási kezdeményezéssel szeretnék ellehetetleníteni a beruházást.