Összefogással lettek életmentő készülékei Balatonfűzfőnek (veol.hu)

Összefogással lettek életmentő készülékei Balatonfűzfőnek. Szomorú aktualitása volt az erről rendezett sajtótájékoztatónak, hiszen nyáron életét vesztette a fövenyfürdői strandon egy vízi mentő. Sajnos a kiérkezett mentők már nem tudták megmenteni a fiatalember életét. 
Soós Gábor volt nyáron a kezdeményezője annak, hogy Balatonfűzfő lakossága összefogjon és adakozásból – melyhez az önkormányzat és a Balatonfűzfőért Alapítvány is hozzájárult – vásároljanak két defibrillátort. Az alapítványon keresztül megrendelték a svájci gyártmányú eszközöket, ezeket mutatták be a városházán. Soós Gábor örömét fejezte ki, hogy a városban nagy volt az összefogás. Az újraélesztés világnapja október 16., többek között ezért is mutatták be a sajtó nyilvánosságának a két készüléket.

A hirtelen szívhalál több ezer áldozatot követel évente Magyarországon. Az esetek többségében, mire kiérnek a mentők, már késő. Az újraélesztés napja lehetőség arra, hogy minél több emberhez eljusson az életmentő üzenet, hogy laikusként is merjünk segíteni, ha újraélesztésről van szó.

Vörös Péter, a Közép-Dunántúli Regionális Mentőszervezet regionális igazgatója elmondta, hogy a defibrillátor egy életmentő eszköz, de nem pótolja az újraélesztést. Életünk fenntartója a vérkeringés, melynek alapfeltétele a pumpa, azaz a szív ritmusos összehúzódása. Ma már több helyen mindenki számára elérhetők az életmentő készülékek, melyek elektródákkal a beteghez csatlakoztatva képesek a szívritmus elemzésére, kommunikálnak az elsősegélynyújtóval, kamrafibrilláció észlelése esetén figyelmeztetnek az elektrosokk szükségességére, és nekünk, életmentőknek csak engedélyezni kell egy gomb megnyomásával az életmentő áramütést.

A sajtótájékoztatón többen hozzászóltak. A gépek nyáron a fűzfőfürdői és a tobruki strandon, szezonon kívül a rendelőben és a tűzoltóságon lesznek. A közeljövőben a helyi cégek adományaiból még két gép vásárlását szeretnék megvalósítani. Így Fűzfőfürdőn a közösségi házban és a cseberei óvodában is lenne egy-egy életmentő eszköz – írja a veol.hu.