Mint arról korában hírt adott a rendőrség, egy fonói kisbolt alkalmazottjára és két helyi járókelőre támadt egy 31 éves helyi férfi március 14-én késő délután. Az elkövető eddig ismeretlen okból fahusánggal bántalmazott egy 63 éves nőt, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, egy 68 éves férfit, akinek súlyos sérülése keletkezett. A támadó ezután bement a boltba, ahol az ott tartózkodó 46 éves eladót halálosan megsebesítette. FRISSÍTÉS:A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, a kórházba szállított nő is belehalt hétfőn a sérüléseibe.
A 31 éves támadó a helyszínről a megölt eladónő gépkocsijával eltávozott, majd később visszatért a helyszínre, ahol kivonta magát az intézkedés alól, és – egy rendőrségi járműben kárt téve – Dombóváron, majd Iregszemcsén keresztül elmenekült. A somogyi rendőrök a Tolna vármegyei kollégák segítségével Siófokig követték, ahol az elkövető nekiment egy parkoló autónak, majd letért az útról, árokba borult, és könnyű sérüléseket szenvedett.
***
A sonline.hu hétvégi helyszíni riportja:
A lap azt írja, az egész falu tudta a támadóról, hogy drogozik. Amikor nem kábítószerezett, akkor normális volt – mondták a helyiek a fonói gyilkosról, O. Tamásról, aki egy hatalmas husánggal indult el péntek délután otthonról, ahol az anyjával élt – írja a sonline.hu a helyszíni riportjában.
A gyilkos sorra támadt a járókelőkre
– Összetalálkozott Magdi nénivel, aki egy nyugdíjastalálkozóról igyekezett haza – írta le a támadás perceit Horváth Gábor. – A buszmegállóban rátámadt, Magdi nénit nagyon megverte. Akkor odament Zoli bácsi, hogy védje Magdi nénit. Ő is kapott ütéseket, de feltette a kezét védekezésül. Ekkor kiszaladt az egyik házból Zsolti, aki ott lakik, és bevitte magához Zoli bácsit. Erre Tamás bedobta a ház ablakán a szúnyoghálót, aztán ment tovább a boltba. Berúgta a boltajtót, és rögtön leütötte a boltosnőt.
Rosszkor volt rossz helyen
Rosszkor volt rossz helyen, mondták a helyiek a 47 éves boltosnőről, aki azonnal életét vesztette.
– Sokkos állapotban vagyok én is – mondta a közelben lakó Vörös Lajos. – Az indokot nem tudjuk, begolyózott a srác. Keresték a rendőrök, úgy tudjuk, hogy kiadták rá a körözést már a támadás előtt. A boltot nyáron nyitották, a boltosnő kisgyaláni volt, mindenki szerette.
– Magdi nénit jól ismertem, aznap volt egy nyugdíjas rendezvényünk, ment hazafelé, amikor rátámadt ez a szédült gyerek – tette hozzá Döme Tiborné, akinek szintén a buszmegálló közelben van háza. – Be volt drogozva, és már délután a boltban azt kiabálta, hogy a Rékát, a nővére lányát elrabolták. A boltos végtelen rendes, tündéri kis nő volt. Éppen aznap délután beszélgettem vele jó húsz percet. Egész éjjel fent voltam, annyira sajnálom őt…
Élet-halál között lebeg a másik áldozat
Lelkileg megviselték a történtek Zoli bácsit, aki begipszelt karral fogadott a háza udvarán. Nyilatkozni nem akart, de aztán néhány dolgot mégis elmondott.
– Eltört a csuklóm, de annak köszönhetem, hogy élek, hogy felemeltem a kezemet, és azoknak, akik segítettek – mondta a megtámadott idős férfi. – Eltalált, aztán végigcsúsztam a betonon. Egyméteres husáng volt nála, a vége göcsörtös, mintha direkt erre készítették volna. Ütött mindenkit, ahol ért…
Zoli bácsi megúszta a gyilkos támadását, a karja eltört, de él. Magdi néni most is élet-halál között lebeg, mert a gyilkos betörte a koponyáját, és eltörte az állát. Állapota jelenleg is válságos, az egész falu a felépüléséért szorít.
A tettes Siófokig menekült a boltosnő autójával
Egy fonói kisbolt alkalmazottjára és két járókelőre támadt egy férfi, közölte a rendőrség. A bántalmazás miatt az eladónő a helyszínen életét vesztette, a másik két sértettet súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A 31 éves támadó elkötötte a boltos autóját, és Siófok-Kilitiig menekült, ahol balesetet szenvedett. Az orvosi ellátását követően őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását. A történtek miatt a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága emberölés miatt indított büntetőeljárást – írja a sonline.hu.