Önkormányzati kézbe került a háziorvosi ügyelet Zalakaroson (zaol.hu)

A kistérségi társulástól a fürdőváros önkormányzata vette át a háziorvosi ügyelet működtetését, és teljesen átalakította annak rendszerét.

Az önkormányzat saját maga szervezi az ügyeletet

Novák Ferenc polgármester a zaol.hu-nak elmondta: a társulás által a feladat ellátásával korábban megbízott zalaegerszegi vállalkozói orvoscsoport jelezte, hogy az ügyeletet az országos szintű orvoshiány miatt az eddiginél magasabb díjért tudja csak vállalni.

– Ez azonban aránytalanul nagy anyagi terhet jelentett volna az érintett települések (Zalakaros, illetve a térség falvai) számára – bocsátotta előre Novák Ferenc. – Ezért városunk önkormányzata úgy döntött, hogy megpróbálja saját maga megszervezni az orvosi ügyeletet az eddig a feladatellátással megbízott vállalkozás profitjának visszaforgatásával, a korábbiakhoz képest gazdaságosabban. Felvetődött, hogy a keszthelyi vagy a nagykanizsai térségi ügyeleti rendszerhez csatlakozunk, de a nagy távolságok miatt ez nem járható út. Ezért a zalakarosi kistérség háziorvosait kértük, hogy vállaljanak szerepet az ügyeletben, s október elsejével létrejött az új rendszer. Az ellátást az orvosok hétköznap 16 óra és reggel 7 óra között, hétvégén pedig 24 órán át biztosítják 16 település lakóinak.
A fenntartásról a térség településeivel a fürdőváros önkormányzata állapodott meg, az ügyeleti rendszer szakmai vezetője pedig Zalakaros háziorvosa, dr. Tarnai Zsuzsanna lett.

– Örülünk, hogy meg tudtuk oldani a feladatot, mert a lakosság öregszik, s egyre inkább szükség van a jól működő háziorvosi alapellátásra – fűzte hozzá Novák Ferenc. – A fürdő miatt ide látogató vendégeknek is előnyös, ezért ad Zalakaros épületet, autót, illetve extra hozzájárulást is a rendszer működtetéséhez.

Várják a fiatal kollégák jelentkezését
Dr. Tarnai Zsuzsanna mindehhez hozzáfűzte: az orvoshiány miatt sajnos, nem optimális az ügyeletet adó háziorvosok létszáma, ezért várják fiatal, ambiciózus, a munkában részt venni kívánó kollégák jelentkezését akár a megye más pontjairól is.

– Most nyolcan látjuk el az ügyeleti teendőket, miközben egy hónap 31 napból áll, s 7 körzetet látunk el Miháldtól Zalakomárig – mondta. – Így sajnos nem könnyű egyikünk dolga sem, hiszen emellett dél­előtt ott a saját rendelésünk, illetve néha helyettesítenünk is kell egymást. Nagy a leterheltség tehát, de reményeink szerint ez változni fog.