Nyílt nap a vízműveknél és szennyvíztisztítókban (siofok.hu)

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt, mint az ország egyik legnagyobb víziközműszolgáltatója, az idei évben immár második alkalommal szervez nyílt napokat a működési területén lévő vízműveknél és szennyvíz-telepeken. Siófokon október 25-én, 30-án és 31-én nyílik lehetőség az érdeklődők számára, hogy betekintsenek a víztermelési és szennyvíztisztítási folyamatokba.

A DRV Zrt. célja, hogy az érdeklődő gyerekek és felnőttek betekintést nyerhessenek a víztermelési és a szennyvíztisztítási folyamatokba, valamint hogy megismerkedhessenek a környezettudatos felhasználói magatartással és a kötelezettségekkel, és az ezzel kapcsolatosan felmerülő kérdéseikre szakemberektől választ kaphassanak. A DRV számára kiemelten fontos, hogy a jövő felhasználóival, a gyerekekkel is közvetlen kapcsolatot teremtsen, és segítse őket abban, hogy tájékozódhassanak a víztermelés és szennyvíztisztítás munkafolyamatairól.

Október 24. és 2018. november 5. között, 12 helyszínen biztosít lehetőséget az érdeklődők számára a DRV, hogy előzetes bejelentkezést követően, csoportos formában ellátogassanak a mellékelt plakáton feltüntetett telepekre, a megjelölt napok valamelyikén.