Növekvő vaddisznó-gondok a Balaton körül: kínálkozik megoldás?

Nő a száma a Balaton körül a belterületeken otthonosan mozgó, kerteket feltúró, kukákat borogató, esetenként kutyákat is megtámadó vaddisznóknak. Balatonfűzfőnek évekbe tellett, mire megszerezte az engedélyt a rendőrségtől, és a közelmúltban kilövetett 13 állatot erre specializálódott vadászokkal, de ez még csak részsikernek számít – tudta meg a HírBalaton Szanyi Szilvia polgármestertől.

Vaddisznók Balatonfűzfő belterületén a számukra felállított csapda környékén (Forrás: Protár András)

 

Becslések szerint 3-4 konda él a település közelében, amelynek kondánként 15-20 tagja lehet. A 13 állat kilövésével egyik településrészen már csökkentek a gondok, de megoldva még közel sincs a probléma – mondta a Szanyi Szilvia.

Hangsúlyozta, érti az állatvédők felvetéseit, ő is sajnálja az értelmes, „cuki” állatok megölését, de a vaddisznóknak az erdőben és az állatkertben van a helyük, neki pedig a közbiztonságot és a nyugalmat kell garantálnia a településen.

Mint meséli, Balatonfűzfő nagy területen fekvő, erdők szomszédságában lévő több településrészből áll. A háziasult, embertől egyáltalán nem félő vaddisznók felbukkantak már délben is a bölcsőde udvarán, flangáltak a játszótér és az iskola körül, feltúrták a temető virágágyásait, és kiszedték mind egy szálig a körforgalomba ültetett tulipánhagymákat. Ezek az állatok már tudják, hogy csütörtökönként van kukaürítés, és szerdán éjjel megjelennek a kirakott kukákat feldöntögetni. Kutyatámadás eddig csak egyszer történt, de miért kell megvárni egy nagyobb tragédiát? – tette fel a kérdést a polgármester aggódó anyaként is.

 

Ilyen régen nem volt

Elmondása szerint ilyen helyzetre még az öregek sem emlékeznek. Nem is az állatok életterének csökkenése okozza a jelenséget – amitől egyébként sok tóparti település szenved Fűzfőn kívül is -, hanem az, hogy megszűnt a térségben a növény, főként a kukoricatermesztés, és az állandó itatókat használó állattenyésztés. Így amikor jó másfél évtizede egy nagyobb aszály sújtotta a térséget, és kiszáradtak a pocsolyák patakok, a vaddisznók rákényszerültek a Balatonhoz való lejárásra, és hozzászoktak az emberhez. Akad kutatás, amely szerint már örökítik az emberektől való félelemhiányt a belterületekhez szokott, ott szocializálódott, esetenként már ott is születő állatok. A helyi vadásztársaság hiába lő ki a külterületen évente 100-120 vaddisznót, a belterületeken ez nem segít.

Szanyi Szilvia arról is beszámolt, korábban kétszer is előfordult, hogy úgy oldották meg a problémát, hogy a rendőrök és a vadászok kitereltek egy-egy vaddisznót a településről külterületre és ott lőtték agyon. Pár éve vásárolt a település vaddisznócsapdát is, de az illetékes vadásztársaság csak úgy vállalta a működtetését, ha az önkormányzat vállal érte feleőséget. „Ezt nem tehettük, így itt megállt a történet egy időre” – fogalmazott a polgármester.

„Én mindent megértek, de azt nehezen tudtam tolerálni, hogy senki semmit nem akart intézkedni az ügyben” – mondta. Az önkormányzat annyit tudott tenni, hogy megtiltotta a szemét kirakását szemeteszsákokban, mert azt az állatok ezeket szétszakítják. Balatonfűzfőn csak kukákat lehet használni. A kukadöntögetések miatt éppen kukatárolók létrehozást tervezik. Több évükbe tellett, mire idén nyár végén engedélyt tudtak szerezni a rendőrségtől az állatok belterületi kilövetésére.

 

Nincs lehetőség az állatok élve elvitelére

Balatonfűzfőn Protár András vállalta a vadcsapdázást, és -kilövést egy hivatásos vadásztársával, Horváth Ákossal. Mint a HírBalatonnak elmondta, vállalkozásukkal (Projagd-Vill Kft.) hosszú évek óta specializálódtak sebzett vad utánkeresésre, amire a vadászatok során rendre szükség van. Balaton környékén élőkként tapasztalták, hogy egyre nagyobb gond a beleterületi vad, ezért megtanulták ezek speciális feltételek melletti kilövését is – amit egyébként kormányrendelet szabályoz -, bővítve ezzel a szolgáltatásaik körét.

Az uniós elvárásoknak megfelelő jogszabályok sajnos nem teszik lehetővé az állatok élve elszállítását, a hazai sertésállományt is veszélyeztető sertéspestis elleni védekezések miatt, így minden esetben le kell lőnünk a belterületen csapdába ejtett vadat

– mondta. Ezt követően az illetékes vadásztársaság elszállítja és értékesíti a lelőtt állatot.

A hivatásos vadász mesélt arról is, hogy a kocák annyira okosak, hogy őket csak ritkán lehet csapdába csalni beetetéssel, így más megoldást is kell keresni. Tudomásuk szerint a térségben eddig több esetben is meg-, vagy visszatámadtak kutyákat vaddisznók komoly sérüléséket okozva, egy esetben pedig a fáramászás mentett meg egy embert. Legutóbb Balatonfüreden azért tudott elmenekülni egy ember a „kispolski” méretű vaddisznótámadás elől, mert két boxere feltartotta a vadat.

Vadkamerákat már több helyen kiraktak, amiken látszik, hogy merre grasszálnak a disznók fényes nappal is. Felelőtlenebb emberek könnyen a településükre, házuk tájára szoktatják őket a kidobott maradékokkal, földön hagyott gyümölcsökkel, dióval, mandulával. A vaddisznók egyik kedvenc csemegéje a tulipánhagyma lehet, mert ha azt megtalálja, kitúrja mindenhonnan – mondta Protár András.

Balatonfűzfő után Balatonfüred is megkapta a közelmúltban az illetékes rendőrkapitányságtól az engedélyt vaddisznók beleterületi elejtésére, így ott is folytatja a munkát a két hivatásos vadász.

A vadkamera felvétele szerint éjjel még több állat látogatja a környéket (Forrás: Protár András)