Az idén erősebb a belföldi turizmus, mint a korábbi években. Ezt tapasztalják a balatoni szállodákban, éttermekben és a strandokon is. A szolgáltatók véleménye szerint, ez a sok forró napnak köszönhető, de egyesek szerint a javuló szolgáltatások és a bő programkínálat is csábítja a turistákat a magyar üdülőhelyekre.
A változást már érzi a MÁV Zrt. is, hiszen egyre több turista utazik járataikon a legkedveltebb hazai nyaralóhelyre, vagyis a Balatonhoz. Hat százalékkal emelkedett a forgalom a társaság Balatonhoz közlekedő járatain – közölte a lappal a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. Június 17-től augusztus 2-ig 865 ezren vonatoztak a Balatonhoz, egy átlagos hétköznapon mintegy 18 ezren, hétvégi napokon 25 ezren váltottak jegyet a MÁV járataira.
A legsűrűbb nap a vasúttársaság számára július 8-a volt, hiszen aznap több, mint 30 ezer utas választotta ezt a közlekedési lehetőséget. Ám még ennél is nagyobb lehet az utasszám, hiszen ezekben az adatokban az ingyen és a START-kártyával utazók nem szerepelnek.
A vonattal utazó turisták többsége a Balaton déli partját részesítette előnyben: a szezonban 580 ezren érkeztek vonattal. A legkedveltebb úti célok is itt találhatóak: Siófok még mindig a kedvenc balatoni vonatos úti cél, a második az északi parti Balatonfüred, a harmadik pedig Zamárdi. A legkedveltebb 10 település közé a déli partról még Fonyód, Balatonlelle, Balatonboglár, Balatonszemes, Balatonfenyves és Balatonszárszó is bekerült. A legtöbben a budapesti pályaudvarokon váltottak jegyet a tóhoz, a vidéki állomások közül Kaposvár az ötödik küldőhely. Innen indul a balatoni turisták 1,5 százaléka a nyaralóhelyekre.
A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága azt is közölte a lappal, hogy a nyári megnövekedett utasforgalomra való tekintettel növelték az állomásokon dolgozó kollégák számát. Diákok segítik az eligazodást több pályaudvaron, így a fővárosi Déliben is, valamint megnövelték a pénztárosi létszámot.