Nőtt a népesség a Balaton körül – ezekre a településekre költöztek a legtöbben

Miközben a fővárosban és a megyeszékhelyeken 0,4-1,9 százalékkal csökkent a lakosok száma, Veszprém Zala és Somogy megyében ezen belül is több balatoni településen nőtt a népesség.

A nagyobb városok zsugorodásával párhuzamosan a vonzáskörzetükben lévő települések növekedést értek el, ez lényegében az egész országra jellemző – áll az ingatlan.com legújabb elemzésében, amely a hivatalos adatok alapján megvizsgálta, melyik településen mennyivel nőtt a lakosok száma az egy évvel korábbihoz képest és ennek fényében hogyan alakultak az eladásra kínált használt lakóingatlanok – lakások, sor-, iker- és családi házak – átlagos négyzetméterárai.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a karanténhatás is hozzájárult a Balaton-parti települések növekedéséhez. Valamint azt, hogy voltak, akik a kijárási korlátozások alatt átjelentkeztek a nagyobb városokból a kisebb, például a tóparti településekre. Balogh László arra számít, hogy a tavalyinál jobb évet zár az országos lakáspiac, mind a használt, mind az új lakásoknál élénkülés várható. Többek között a járvány alatt elhalasztott lakásvásárlások és költözések pótlása, az állami lakásprogram különböző elemeinek – például a lakásfelújítási támogatásnak és a kedvezményes lakásáfa újbóli bevezetésének – köszönhetően. A Balaton-parton és a fürdőtelepüléseken pedig a járványt követően várhatóan fellendülő turizmus miatt extra keresletre lehet számítani

Veszprém megyei körkép

Veszprém megye székhelyén a lakosok száma 1,3 százalékkal 55 ezer fő alá csökkent. Ugyanakkor a megyében sok Balaton-közeli település népességgyarapodást könyvelhetett el, ami az ottani eladásra kínált használt lakóingatlanok árán is nyomot hagyott.

Balatonrendesen például 5 százalékkal 173 főre nőtt a lakosok száma egy év alatt. Az átlagos négyzetméterárak a piacon elérhető eladó lakóingatlanok esetében tavaly január és idén május közepe között eltelt időszakban 157 százalékkal 812 ezer forintra nőtt. Gyarapodott a népesség többek között Felsőörsön, Alsóörsön, Balatonedericsen, Balatonalmádiban és Csopakon is. Ezeken a településeken a kínálati négyzetméterárak másfél év alatt 26-144 százalékkal 462 ezer-1,2 millió forintra emelkedtek.

Somogy megyei körkép

Somogy megye székhelyén, Kaposváron a lakosok száma 1,1 százalékkal 62 ezer fő alá csökkent. Ugyanakkor a megyében sok Balaton-parti település népességgyarapodást könyvelhetett el, ami az ottani eladásra kínált használt lakóingatlanok árán is nyomot hagyott.

Balatonmáriafürdőn például több mint 6 százalékkal 844 főre nőtt a lakosok száma egy év alatt. Az átlagos négyzetméterárak a piacon elérhető eladó lakóingatlanok esetében tavaly január és idén május közepe között eltelt időszakban 87 százalékkal 477 ezer forintra nőtt. Gyarapodott a népesség többek között Balatonberényben, Balatonkeresztúron, és Zamárdiban is. Ezeken a településeken a kínálati négyzetméterárak másfél év alatt 25-61 százalékkal 321-944 ezer forintra emelkedtek.

Az is kiderül az ingatlan.com elemzéséből, hogy a kaposvári agglomerációban Bárdudvarnokon, Mosdóson és Kaposmérőn is bővült a lakosság, az átlagos négyzetméterárak pedig 1-50 százalékkal 133-235 ezer forintra nőttek idén május közepéig.

Zala megyei körkép

Zalaegerszegen a lakosok száma 1,4 százalékkal 56 ezer főre csökkent. Ugyanakkor a megyében nem az agglomerációs települések vitték a prímet. Hanem több Balaton-közeli és fürdőtelepülés könyvelhetett el népességgyarapodást. Ez pedig az ottani eladásra kínált használt lakóingatlanok árán is nyomot hagyott.

Kehidakustányban és Zalakaroson például több mint 4,4, illetve 2,4 százalékkal nőtt a lakosok száma egy év alatt. Az átlagos négyzetméterárak a kehidakustányi piacon elérhető eladó lakóingatlanok esetében tavaly január és idén május közepe között eltelt időszakban 25 százalékkal 292 ezer forintra nőttek. Zalakaroson pedig 28 százalékkal 309 ezer forintra. A Balatonhoz közeli települések közül Cserszegtomaj, Balatongyörök és Gyenesdiás népessége növekedett nagyobb mértékben és ezeken a településeken a kínálati négyzetméterárak másfél év alatt 28-68 százalékkal 486-616 ezer forintra emelkedtek.

(Interaktív térkép: ingatlan.com)