Nemzetközi versenyt tervez a Balatonra a 30-as cirkáló osztály (hunsail.hu)

A 30-as cirkáló osztály osztálykapitánya a 2019-es szezont az osztály szempontjából sikeresnek tartja. Ezt támasztják alá a statisztikai adatok is, nyolc olyan versenyt rendeztek, amelyen legalább 6 hajó részt vett, emellett tavaly első ízben rendezték meg tavaly a 30-as túrát augusztus 2. és 4. között. 

A 30-as flottát jelenleg 21 egység alkotja, ami azt jelenti, hogy a népesebb versenyeiken hozzávetőleg 50 százalékos a részvétel – írja a hunsail.hu. Ezt az osztálykapitány szerint sok hajóosztály megirigyelhetné. Viszont még így is a flotta egyharmada egyetlenegy versenyre sem jött el. Ezen mindenképpen szeretnének javítani – mondta el Dulin György.

A nyugati medencés versenyekről úgy vélekedik, hogy az emberek – így a vitorlázók – élete is jelentősen megváltozott az elmúlt időszakban. Kevesebb idő jut a hobbira és több az egyéb elfoglaltságra. Az időtényező szerepet játszik abban is, hogy a távolabbi verseny színhelyekre nehezebben jutunk el. A legtöbb versenyhajó a keleti medencében található. Ez az osztályban azt jelenti, hogy összesen 3 hajót tárolnak a nyugati medencében és ebből egy Tihanyban, egy pedig Balatonföldváron áll, tehát igazából csak a Bohó (HUN 4) az egyetlen mélyen a nyugati medencében „lakó” hajó (Fonyódon tartják). Ez befolyásolja a versenyek helyszíneit is. Szerinte az is igaz, hogy nincsenek olyan nagy klubok a nyugati medencében, amelyek felvállalnák egy-egy nívós verseny szervezését.

„A jövőre nézve szeretném, ha sikerülne legalább fenntartani a 2019-es versenykedvet, de igazi célom az, hogy további egységeket is bevonjunk az aktív (évi 4-6 versenyen való) részvételbe. Ezen kívül szeretném, ha összejönne 2021-ben egy nemzetközi 30-as cirkáló verseny, amelynek a szervezésére már a tavalyi évben is történtek előkészületek. Persze a járvány – mint minden mást is – felboríthatja a terveket.”- fogalmazott Dulin György.