Nem számítanak korai szüretre a balatonfüredi borászok (veol.hu)

A balatonfüred – szőlősi hegyközségi területeken, az első nagy szüretet az Irsai Olivér fajta adja, ennek várható szedése augusztus 10 és 25 között lesz majd. Eddig a nagy hőségek is elmaradtak, és folyamatos, egyenletes csapadék sem segíti a bogyó növekedését, a korai fajták zsendülését.

„A mi területeinken azt látjuk, hogy a korai fajták kissé megrekedtek, szomjasak a növények. Kellene a csapadék a bogyók kiteléséhez. Bár a szőlő gyökere nagyon sokra képes, de ha nincs csapadék, az a bogyón látszik meg először. Azt látjuk, hogy a szőlőnövények azért fejlődnek szépen, és ha elég gondos gazdák voltunk, akkor túl sok betegség nem jelentkezett az ültetvényeken. Sem a peronoszpóra, sem a lisztharmat megjelenése nem jellemző”

– mondta el a veol.hu-nak Baloghné Király Mónika borász, a Balatonfüred-szőlősi hegyközség elnöke. Beszélt arról is, hogy a gombabetegségek intenzív támadásának elmaradása a csapadékszegénységgel is összefügg. Ha nincs eső, nincs pára sem. A meleg pára a lisztharmat kialakulásához, a hideg pára a peronoszpóra spórák csírázásához kell. A gyakori nagy szél és a napsütéses órák alacsony száma szintén nem kedvez a szőlő gombabetegségeinek. Hozzátette: termésbecslést is végeztek: ha csak nem sújt le a területre valamilyen extrém időjárási helyzet, nagyobb termésre számítanak az átlagosnál, de annyi nem lesz, mint tavaly, vagy tavaly előtt.

Szólt arról is, hogy egy normál évben, ha működik a turizmus, akkora a felvevőpiac, hogy szinte minden borászat el tudná adni háztól a borát. Amíg a kijárási korlátozás életben volt, nem jöttek a Balatonhoz az emberek. Borzasztó volt átélni, hogy a gyönyörű húsvétkor, ami máskor jelentős boreladást is hoz, nem volt sehol senki, így csak a nyári forgalomra számíthatunk. Tavaly is lehetett, és válságkezelési céllal idén is van zöldszüretre és kényszerlepárlásra lehetőség – fogalmazott.

A Balogh Pincészet szép új pécselyi teraszára is zömében belföldi vendégek térnek be. Azt tapasztalják, hogy a parttól kissé elvágyó emberek jönnek, akiket nagyon érdekel, hogy milyen egy modern borászat, milyenek a modern technológiák és ezek fúziójából milyen borok születnek. Ugyanakkor  nem valószínű, hogy azt a készletmennyiséget el tudnák tüntetni, mint amennyi egy normálisan működő szezonban elfogyna.