Ötszázezer forintot nyert Almádi jól fest című programjával a Balatonalmádi Turisztikai Egyesület a Mol helyi érték pályázatán. A pénzből festőpontot hozhatnak létre, ahol élményfestés várja majd a vállalkozó kedvű helyieket és turistákat. Bár a pályázat megvalósításának határidejét a járvány miatt kitolták, de a tervek szerint a kis pavilon a lehető leggyorsabban elkészül. A programot a járvány lecsengése után indítják majd. Balatonalmádiban a nagy rendezvények biztosan elmaradnak a nyáron: nem tartják meg sem a borhetet, sem a nagy koncerteket.
Balatonalmádiban pezsgő a művészeti élet, rengeteg alkotó, művész él a városban – fogalmazott a veol.hu-nak a Balatonalmádi Turisztikai Egyesület munkatársa. Kepliné Blázsi Ágnes kifejtette: erre szeretnének építeni és erre irányítani a figyelmet azzal is, hogy a város turisztikailag frekventált pontjain egy-egy kis pavilont vagy pergolát állítanak fel, ahol a vendégek vagy a helyi lakosok megfesthetik az eléjük táruló látványt.
Az egyesület négy-öt festőhelyszínben gondolkodik, a pályázatból az első készülhet el. Ennek helyszíne a móló környékén, a Szent Erzsébet ligetben lenne, később a kilátó mellé, a strandra és más olyan pontokra kerülne egy-egy ilyen építmény, ahonnan festményre kívánkozik a látkép.
„Szeretnénk az alkotni vágyók kezét vezetni, élményfestés-szerűen képzeljük ezt el” – fogalmazott a turisztikai szakember. A képek elkészítéséhez leírást adnának, vagy az is lehet, hogy a festésben egy instruktor segít majd. Úgy tervezik, hogy a pergolában egy asztal lesz székekkel, az asztalon rögzített festőállvánnyal.
Kepliné Blázsi Ágnes beszélt arról is, hogy idén nem nagy tömegeket vonzó rendezvényekben kell gondolkodni azután sem, ha már vége a járványügyi helyzetnek és ismét lehet a tóhoz jönni. Éppen ezért próbálnak olyan programokat találni, melyek jó elfoglaltságot kínálnak, mégsem tömegesek. Ez az élményfestő program is része lehet majd ennek