Mintha csak tegnap történt volna, hogy 1995. január 22-én Alsóörsön Simonné Zákonyi Tünde vezetésével megalakult a Nők a Balatonért Egyesület, azzal a céllal, hogy a Balaton környezeti, természeti és kulturális értékeit őrizze, védje. Szauer Rózsa elnök szerint a Nabe feladatai nem csökkennek, sőt, egyre sokasodnak.Tavaly ősszel érkezett a sajtóhír, hogy elektromos jetskit terveznek új közlekedési eszközként bevezetni a Balatonon, holott ma tilos a motorcsónakázás és a jetskizés, néhány fontos közcélt kivéve (mentők és rendőrség). Törvény tiltja évtizedek óta. Ezért is lett napjainkra a Balaton a szezonban a strandolóké, a vitorlázóké és a horgászoké, valamint egész évben a szép tájban gyönyörködő, nyugalmat kereső pihenni vágyóké. Ha megjelennének a száguldozó „sportolók”, hamar elüldöznék a mostani vendégkör nagy részét. Évtizedekkel ezelőtt, amikor a tiltás született, nem gondoltak arra, hogy egyszer majd lehetővé válik a benzinmotor helyett az elektromos meghajtás. A jogászkodók ezért máris megtalálták a kiskaput, szerintük az elektromotorral felszerelt csónak és a jetski használatát a Balaton-törvény nem tiltja. – Nyílt levelet fogalmaztunk, és aláírásgyűjtésbe kezdtünk a jetski engedélyezése ellen. A majd ezer támogató aláíróval együtt, azt kérjük a törvényalkotóktól, hogy módosítsák a Balaton-törvényt, egyértelművé téve, hogy a tavon a motorcsónak és a jetski használata tilos. Maradjon a Balaton családi paradicsom. Kérésünket balatoni civil szervezetek is támogatják, köztük a Balatoni Szövetség is.
A Szauer Rózsával készített teljes interjú a veol.hu oldalon olvasható.