Nekem a Balaton – Bodolóczki Linda festőművész kiállítása Budapesten (prae.hu)

Nekem Balaton címmel nyílik Bodolóczki Linda festőművész kiállítása 2021. május 25-én, 18 órakor a budapesti Art9 Galériában. A kiállítás június 11-ig látható.


Bodolóczki Linda 2011-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen. Színgazdag, energikus művei az életében néhány éve történt nagy váltásnak a termékei. Elhagyta Budapestet, majd a Balaton-felvidékre költözött. Inspirációs forrása így lett a tó, a maga folyton változó változatos geológiai, természeti, atmoszferikus környezetével, és mint az idealizált, történeti műfaj, a fenséges emblematikus tájkép előzményei. Így kötődik Bernáth Aurél, Egry József festői hagyatékához, de módszerével a kortárs festészet nemzetközi trendjében a „festészet utáni festészetben”, ezen belül az „új absztrakcióban” is otthonosan mozog. Ennek a kortárs irányzatnak a jelentős festői előzményei között találjuk David Hockneyt, Gerhard Richtert.

Bodolóczkit nem a tradicionális tájképfestészet, hanem inkább az érzékelt kép struktúrái, és a festőben zajló tudati, érzelmi folyamatok leképezése foglalkoztatja. A nagyobb, különböző tulajdonságú képszerkezeti egységeket szétszedi, és nonfiguratív mezőnként kezeli, és mint egy kifestőkönyv lapját, tölti ki. Az így létrejött dinamikus formákból felépített vizuális egység a Badacsony vonulatait, a Tihanyi félsziget izgalmas sokféleségét, a felhők mozgását vagy a naplemente színorgiáit idézi fel -olvasható a prae.hu oldalon.