Navracsics Tibor: Erősíteni kell a Balaton Fejlesztési Tanács szerepét (veol.hu)

Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős leendő miniszter, Tapolca és térségének országgyűlési képviselője szerint az egyik feladat az, hogy a fejlesztéspolitikában a területi szempontokat az eddigieknél hangsúlyosabban jelenítsék meg. 

 

Az elmúlt egy évben az észak-dunántúli gazdaságfejlesztési övezet kormánybiztosa voltam, és számtalanszor érveltem amellett, hogy ez a terület némileg más problémákkal küzd, mint az ország többi régiója. Úgy érzem, hogy az országos fejlesztéspolitika ma ezt még nem ismeri el. A feladatom az, hogy a ciklus végéig, 2026-ig kiépítsünk egy olyan fejlesztéspolitikai intézmény- és szempontrendszert, amely lehetővé teszi, hogy az itt élők sajátos érdekeiket jobban tudják érvényesíteni a fejlesztéspolitikában, illetve a fejlesztéspolitika jobban tudja támogatni az itteni szempontokat. 

-fogalmazott Navracsics Tibor a veol.hu-nak. Kifejtette: a Balaton környékén ez a turizmus és a ma is jelen lévő közigazgatási széttagoltság. Három megyéhez, három tervezési-statisztikai régióhoz tartozik a tó.

“Ha összehangoltabb Balaton-politikát akarunk, akkor a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) szerepét is erősítenünk kell. Az Észak-Dunántúl különleges szempontjai abból adódnak, hogy mi közelebb vagyunk Nyugat-Európához, az ottani munkaerőpiacokhoz, mint az ország többi része, ezért sokkal nagyobb kihívás az itteni vállalkozók számára a munkaerő, a munkavállalók megtartása. Itt elsősorban versenyképességi szempontok vannak. Az ország többi régiójában elsődleges cél, hogy miként tudnak felzárkózni a nemzeti átlaghoz. Az itt élők számára nem a nemzeti átlag a viszonyítási szempont”

– hangsúlyozta a leendő miniszter.

A kormány és az Európai Unió vitájával kapcsolatban elmondta, hogy megegyezést kell találni az unióban.

A többéves pénzügyi keret és az újjáépítési alapból származó források megszerzéséhez alá kell írnunk két megállapodást. Az elsődleges célom az lesz, hogy Brüsszellel felvéve a kapcsolatot megtudjam, melyek az okai az elakadásnak, és próbáljuk elhárítani az akadályokat. Örülnék, ha a forrásokat minél gördülékenyebben biztosíthatnánk. Azt követően azon dolgozunk, hogy a megítélésünk javuljon. A hazánkban elindult fejlesztéseket ezekből az alapokból kell finanszírozni, ezért minél hamarabb kellenek az uniós források

– mondta a leendő miniszter.