Múzeumi és közművelődési szakemberek tanácskoztak Keszthelyen (zaol.hu)

Több mint három évtizede évről évre találkoznak Zala múzeumokban, illetve a közművelődésben dolgozói szakemberei. Idén a 125 éves keszthelyi Balatoni Múzeum volt a konferencia helyszíne, s a résztvevők a háromnapos programba beiktattak egy táskai szakmai kirándulást is – a pálinka jegyében.

A rendezvény központi témája ugyanis „a házi készítésű gyümölcspárlat kultúrája és értelmezése a Balaton vidékén, a 20. század második felétől napjainkig” címet viselte, emellett hagyományosan megtartották a zalai közgyűjtemények – múzeumok, könyvtárak s a levéltár – szakmai napját, amelyen a kollégák beszámoltak aktuális kutatásaikról is – tudósított a zaol.hu.

Ez nem könnyű időszak a közgyűjtemények életében, ugyanakkor egyúttal szép periódus is, hiszen nagyon sok új kutatási eredmény kerül napvilágra, s örvendezünk annak, hogy generációváltást élünk: számos fiatal kutató kerül reflektorfénybe – fogalmazott dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója.

A művészettörténész kifejtette, ma már egyre több kreativitás kell ahhoz, hogy megmozgassák a közönséget. A múzeumok esetében például vonzó, ha egy-egy kiállítást különleges tárlatvezetéssel, esetleg zenével vagy borkóstolóval kombinálnak, s aki arra a programra érkezik, rácsodálkozik a műalkotásokra is.

Gyanó Szilvia, a nagykanizsai Thury György Múzeum néprajzos főmuzeulógusa arról beszélt, a hagyományőrzés ismét előtérbe került, s vannak olyan ismeretek, amelyeket az egyes közösségek csak a múzeumokban kaphatnak meg. Éppen ezért egyre nagyobb az érdeklődés, tapasztalható ez a gyöngyös necc kiállítással kapcsolatban is.

Jönnek, hogy segítsünk feltárni saját településük hagyományait, értékeit, s gyakran tanácsért fordulnak hozzánk kézművesek, népművészek vagy népi iparművészek. Ők nem feltétlenül egy kiállítás miatt érkeznek, ám a raktárainknak rendszeres vendégei. Mi pedig minden alkalommal szívesen látjuk őket – emelte ki Gyanó Szilvia, aki arról is szólt: a pálinkakutatás Zalában picit elhanyagolt téma, de kutatócsapatuk azon dolgozik, hogy az ezzel kapcsolatos ismeretek, adatok ne merüljenek a feledés homályába.