Ötödszörre lepték el művészek Szőlősgyörököt (sonline.hu)

Ötödik alkalommal képzőművészek alkotnak Szőlősgyörökben. Az ország minden tájáról érkeztek alkotók, akik idén az orvosi rendelő falára alkottak vidám mesefigurákat hálájuk jeléül.


– Textilragasztásos technikával ötvözöm a festést. Rádolgozom az anyagot egy vászonra és utána viszek rá szint – mutatta Kéri Maja. Tizenketten vették birtokba a szőlősgyöröki művelődési házat.

– Nagy szeretettel fogadnak minket, nekünk az ittlét lelki feltöltődést jelent. Senki sem zavar az alkotásban, ennél ideálisabb helyet nem tudunk elképzelni – mondta el Kéri Maja. A székesfehérvári Papp Ernő negyedik alkalommal táborozik a somogyi faluban. A hétköznapokban asztalos vállalkozását irányítja, szabadidejében pedig fest.

– A bútorfestésen át jutottam el a festészethez. Jelenleg vászonra alkotok olajjal egy tájképet, ahol egy présház is helyet kapott – tette hozzá az alkotó. Megjegyezte: tervei között szerepel egy naplemente megfestése is a pincesor környezetében. Szamosi Mariann pedig akrillal vászonra fest egy pálinkás poharat, amely mögött a balatoni festői táj csodálatos panorámája jelenik meg. A fiatal lány alkalmazott látványtervezőként végzett a Kaposvári Egyetemen, rendező asszisztensként dolgozik. Számára a tábor kikapcsolódást jelent, az év közben született ötleteit valósítja meg a somogyi településen. Esténként a helyi pincesorra is elsétálnak a művészek, ahol a helyi borosgazdák vendéglátását élvezik. Idén hálájuk jeléül harminchat képet készítettek a gyermekorvosi rendelőnek, amelyeken Mickey egér és Dr. Bugó is megjelenik.

– Nagy öröm, hogy olyan művészeket láthatunk vendégül, akiktől mi is sokat tanulhatunk – mondta Klotz Péter, a település polgármestere. Hozzátette: Simon M. Veronika alkotójuk minden nap egy bibliai idézettel örvendezteti meg társait és a helyi lakosokat, így próbálja a keresztény kultúra tanításait közelebb vinni az emberekhez – írja a sonline.hu.