Munkaidő után telt ház volt az akciózó éttermekben (veol.hu)

Országszerte 21 étterem, köztük hét Veszprém megyei csatlakozott a torkos csütörtök akcióhoz tegnap – számol be a veol.hu.

A kezdeményezést azoknak a vendéglőknek, éttermeknek, büféknek, cukrászdáknak és más vendéglátóhelyeknek hirdette meg egy balatoni régiós híroldal, amelyek jelentős kedvezményt adtak a vendégeknek a hamvazószerdát követő csütörtökön, vagyis tegnap.

Évek óta rendszeres résztvevője a torkos akciónak az almádi Határ étterem. Pressing Zsolt tulajdonos elmondta, a Balatonnál a februári–márciusi időszakban az akció jó lehetőség a forgalom növelésére, és egyfajta főpróba a közelgő idegenforgalmi szezonra. Ők főként a törzsvendégekre számítottak tegnap, a munkaidőt követően telt házzal üzemeltek, az asztalokat már napokkal korábban lefoglalták. Hozzátette, a kedvezmények akár új állandó vendégeket is hozhatnak, bár sokan kizárólag az akció miatt térnek be ilyenkor enni.

Az almádi vendéglő a szokásos étlapját néhány étellel szűkítette tegnap, a vendégek pedig harminchárom százalékkal olcsóbban rendelhettek helyben fogyasztott ételeket, az italokat teljes áron kínálta az étterem. A tulajdonos elmondta, a kedvezmény mértéke alacsonyabb, mint korábban – amikor kikötés volt, hogy fél áron kellett adni az ételeket és az italokat –, így az étteremnek haszonnal járt a torkos csütörtök.

– Az éves menüből a legnépszerűbbeket választottuk ki, és azokat kínáltuk a torkos csütörtökön – ezt mondta Tóth Béla, az akali Fék étterem tulajdonosa. Úgy fogalmazott, ők kezdettől fogva csatlakoztak a kezdeményezéshez, és fél áron adják az ételeket, amely iránt mindig hatalmas az érdeklődés. Tömegek jönnek, percre foglalják az asztalokat, és különösen délutántól jellemző a csúcsforgalom. Tekintettel a nőnapra, a süteményeket szintén olcsóbban adták Balatonakaliban, és még ma is így kínálják. Hozzátette, tíz-tizenötféle különösen kedvelt ételt adnak torkos csütörtökön, mint például a házias húslevest, halászlét, cigánypecsenyét, marhapörköltet, tócsis csirkemellet, illetve a rántott fogast. A kedvezményes napon elsősorban hazai vendégek érkeztek az étterembe.

A farsangot záró gasztronómiai programot a Magyar Turizmus Zrt. indította el még 2006-ban, az utóbbi három esztendőben már egy balatoni régiós híroldal, a balatontipp.hu szervezte meg.