Misztikus világba kalauzol a marcali művésztanár tárlata (sonline.hu)

Misztikus világ címmel nyílt kiállítása Nadrai Beáta művésztanárnak a Marcali Kulturális Korzóban.

Az első önálló kiállítását megvalósító alkotó egy lelki utazásra hívja képeivel a látogatókat.

Gyermekkorom óta rajzolok és festek, így természetes volt számomra, hogy a művészeti pályát válasszam – mondta el érdeklődésünkre Nadrai Beáta, a marcali Noszlopy Gáspár Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Hidas Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola rajztanára. – Mindennapjaimat ma is átszövi a rajzolás-festés, a gyerekek munkái által folyamatosan részese lehetek egyfajta alkotói miliőnek. Korábban is festettem már tájképeket, ahol elsősorban a látvány szépsége ragadott meg, de amióta egy csendesebb helyre költöztem, több időm és lehetőségem van befelé fordulni, ennek következtében jöttek létre azok a munkák, amelyeket most bemutathatok a marcali kiállításon – tette hozzá az alkotó, aki pár éve Nemeskisfaludon él egy paraszti jellegű házban. Még egy jurtát is felállított az udvarában. Nagyon fontos számomra a spiritualitás, az idővel való foglalkozás, s az idővel való kapcsolatom. A lélek belső rejtekeibe való utazás, a gyerekkori emlékek, az álmok és azok jelentései szintén foglalkoztatnak. Mindez most vászonra kívánkozott, és izgatottan várom, hogy milyen hatást kelt a látogatókban – emelte ki.

Az alkotó a természet szépségét is megjeleníti munkáin, így egy pilisi kirándulás ihlette kép is látható lesz a tárlaton. A misztikus hangulatú kiállítás október 19-től november 28- ig megtekinthető a Marcali Kulturális Központban.

A további részletek itt találhatók.