Minden idők legrangosabb Balaton Kupáját rendezik meg – A Barcelona is eljön (veol.hu)

Európa legkiválóbb utánpótlás-nevelő egyesületei is elfogadták a meghívást a januárban megrendezendő Balaton kézilabda kupára. Minden idők legrangosabb versenyét készül megrendezni a Telekom Veszprém utánpótlás akadémiája.

Gulyás Péter, az utánpótlásért felelős szakmai igazgató a veol.hu-nak elmondta, két helyszínen, a Veszprém Arénában és a Noszlopy iskola új csarnokában bonyolítják le a tornát január 16. és 20. között.

– Mindkét korosztályban, az U16 és az U18-asoknál is igen erős mezőnyt sikerült összehoznunk. A junioroknál elfogadta meghívásunkat a katalán Barcelona, az Európa legjobb utánpótlás-nevelő egyesületének tartott Füchse Berlin, a lengyel Kielce, a szlovén Celje, a norvég akadémia a BSK Handball Elite, a horvát PPD Zagreb, valamint a magyar MOL-Pick Szeged is – derült ki.

A serdülőknél tíz alakulat küzd majd a minél előkelőbb helyekért: a magyar serdülő válogatott, az izlandi Valur Reykjavík, a Celje, a Zagreb, a norvég HK Drammen, az Izvidac Ljubuski, az MRK Dugo Selo, a HC Zubri, az RK Rudar és persze a hazaiak.
Gulyás Pétertől megtudtuk, a nyitónapon, vagyis január 16-án rendezik meg a Telekom Veszprém–Barcelona mérkőzést az arénában, míg a fiataloknál Zagreb–Celje rangadóval indulnak a csatározások.

A kupán fiatal magyar játékvezetők közreműködnek.
– Ez a torna kiváló lehetőség lesz arra, hogy felmérjük, milyen munkát végeztünk az elmúlt másfél-két évben, hol járunk, hol állunk az európai elithez képest – hangsúlyozta Gulyás Péter.