Milyen időjárás lesz a Balaton-átúszáson? – érdemes korán indulni

A hagyományokhoz híven most is külön időjárás előrejelzést készített az Országos Meteorológiai Szolgálat siófoki obszervatóriuma a Balaton-átúszás idejére és helyszínére. Eszerint a rendezvény időjárását két tényező befolyásolja. Egyrészt a Dunántúl egészére jellemző megélénkülő déli szél, másrészt a Balaton hűvösebb felszíne, amely várhatóan egy ideig visszatartja a déli szelet. Kezdetben a Balaton hatása erősebb lesz, majd a déli óráktól a déli szél várhatóan áttöri a tó feletti hideg dómot. A sima vízben való úszáshoz érdemes minél korábban megkezdeni a távot.

Szombaton a reggeli órákban gyenge, változó irányú légmozgás várható, legfeljebb a vízközépen fordulhat elő kissé megélénkülő (20-25 km/h) északkeleti szél, amely még kora délelőtt elhal. Délelőtt nagyrészt gyenge, (10-20 km/h) változó irányú légmozgás várható, jelentősebb hullámzás nélkül.

Késő délelőtt, illetve a déli óráktól lehet arra számítani, hogy délire, majd délnyugatira fordul a szél és megélénkül. A legerősebb széllökések 30-35 km/h körül alakulnak. A széliránytól függően 10-25 cm-es hullámok jönnek létre, délnyugat-északkelet vonulással.

Túlnyomóan napos, száraz idő várható, átmenetileg megnövekvő fátyolfelhőzettel. A parton a reggeli 20 fokról délutánra 29-30 fokra emelkedik a léghőmérséklet.

A víz hőmérséklete reggel 22 fok körül alakul – áll Horváth Ákos, a siófoki obszervatórium vezetőjének előrejelzésében.