Milyen fejlesztésekhez nyerhetnek támogatást a balatoni települések? (hellovidek.hu)

Parti sétányok épülhetnek, több lehet a zöldterület, megerősítik a partvédműveket, de a helyi értékeket és a közösségi fejlesztéseket is preferálják a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet településein – a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) által korábban , 140 millió forintos kerettel meghirdetett pályázaton, amelyhez az Innovációs és Technológiai Minisztérium biztosított forrást, és amelynek első értékelési határnapja szeptember végén lesz. 

A rendelkezésre álló forrásból várhatóan 15-20 pályázatot tudnak támogatni.

A HelloVidék erről a kiírásról kérdezte a Balaton Fejlesztési Tanácsot, amely augusztus végén tartotta rendkívüli ülését.

A balatoni térség életében a fenntarthatóság kultúrájának megjelenése az épített környezet, a természeti területek megóvása és kezelése, a lakosság életmód- és szemlélet változása, az ember és a természet kapcsolata terén kiemelt fontosságú. Nem véletlen, hogy ez a cél megjelent a térség hosszútávú fejlesztési programjában is.

A Balaton térsége az egyedülálló természetes környezetben, az egészséget és a fenntarthatóságot kiemelten kezelő, a környezetkímélő technológiák alkalmazásának széles körű elterjedését támogató és ennek következtében lakói és vendégei számára magas minőségű környezetet biztosító térséggé kíván válni – tervezik a szakemberek a Balaton Kiemelt Térség Programban, amely 2030-ig szól.

A kitűzött cél eléréséhez ad segítséget az a pályázati kiírás, amely nagy népszerűségnek örvend a települések körében. A közelmúltban közzétett útmutató ráadásul többek között a települési zöldinfrastruktúra elemei, a növényzettel és vízzel borított felületek, úgymint fásított közterek, közkertek, közparkok, játszóterek, fasorok és zöldsávok, vízparti zöldsávok, intézménykertek, zöldtetők, zöldfalak kialakításához ad tervezési-megvalósítási szempontokat, ötleteket.

Ahogy arra a szakemberek ebben rámutatnak, ezek az elemek jellemzően nem igényelnek jelentős többlet költséget, inkább csak egy kis plusz gondolkodást, új ötletek felkutatását, adaptálását és az üzemeltetés komplexebb átgondolását. Épp ezért alakíthatják, formálhatják a térség jövőjét, amelyekben kiemelt szerepet kap a fenntarthatóság és a természetközeliség. De nézzük, pontosan milyen tevékenységeket is takarhat a Balaton esetében! A fejlesztések óvják meg a Balaton biológiai sokféleségét és relatíve jó környezet állapotát:

  • összefüggő értékes zöldfelületek kialakításával (zöldfelületek mozaikosságának csökkentése és a biodiverzitás növelése),
  • a rendezetlen településkép javításával,
  • őshonos növények telepítésével,
  • idegenhonos fajok visszaszorításával,
  • helyi és környezetbarát építőanyagok felhasználásának ösztönzésével.

 

További elérendő célok:

  • a felszíni és felszín alatti vizek védelmének megvalósítása,
  • a talaj és a földtani értékek védelme,
  • a tóhoz való hozzáférést biztosító terek növelése, illegális betöltések megszüntetése,
  • az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó módszerek megvalósítása,
  • a fejlesztések járuljanak hozzá, hogy minél több ember érezze befogadó, elfogadó és támogató térségnek és otthonának Balaton térséget,
  • a fejlesztések járuljanak hozzá, hogy a Balaton térség közösségei kitalálják saját jövőképüket, valamint felismerjék a térség egyedülálló értékeit és növeljék a helyi közösségek identitástudatát.

A zöld infrastruktúra fejlesztése minden kétséget kizáróan a településfejlesztés egyik legfontosabb területe. Pozitív hatásai között említhetjük többek között a csapadékvisszatartást, a csatornahálózat terhelésének csökkentését, a párologtatás általi hűtést, párásítást, komfortérzet javítását, a zajcsillapítást, a levegőminőség javítását és a pormegkötést, az élőhelyek növekedését és a fajok sokféleségének növekedése, valamint a kedvező élettér létrejöttét

– tájékoztatta a HelloVidéket a BFT.

Hozzátették: A természetközeli zöldfelületek létrehozása nem egy divathullám, hanem annak felismerése, hogy mit tud hozzáadni egy park, sétány vagy játszótér a település, és az ott élő emberek életéhez. Ez nem valami elvont érték, hanem a felsorolt pozitív hatások településvezetők, orvosok, mérnökök, pszichológusok, közgazdászok, biológusok által könnyedén mérhető, meghatározható mérőszám.

A szakemberek azt remélik, hogy a most közzétett útmutatótól azt remélik, hogy a rengeteg új ötlettel felvértezve fenntarthatóbb, „balatonibb”, a zöldfelületek fontosságát a helyén kezelő, tudatosabb zöldfelület gazdálkodást folytathatnak, ami végül egységes, környezetet és embert tisztelő balatoni tájjá fog összeérni a tó körül. A pályázati felhívás mindezek jegyében leginkább négy fejlesztési területre fókuszál:

  • Parti sétányok kialakítása, fejlesztése: parti sétány és/vagy a hozzá közvetlenül kapcsolódó zöldterületek kialakítása, fejlesztése
  • Települési zöldfelületek kialakítása, rehabilitációja: a bírálat során a közpark, közkert területeken megvalósítandó fejlesztések előnyt élveznek
  • Partvédőművek fejlesztése: jelenlegi műszaki konstrukció megváltoztatása, új part-víz kapcsolat létrehozása
  • Helyi értékeket bemutató és/vagy közösségfejlesztést célzó közterületi fejlesztések: célja a település lakosságmegtartásának, közösségfejlesztésének érdekében, a helyi értékekre épülő kisléptékű közterületi fejlesztések megvalósítása. Például: szobor, emlékhelyek, emlékművek (új vagy meglévő megújítása), tanösvény, közösségi tér, rendezvénytér (tér+infrastruktúra+színpad) kialakítása, stb.

A BFT honlapján elérhető további részletek szerint a pályázati felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2020. május 07-től 2021. február 01-ig van lehetőség. Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra (elektronikus feltöltésre) került projektek kerülnek együttesen elbírálásra: Az első értékelési határnap: 2020. szeptember 30. 24.00 óra, a második : 2021. február 01. 24.00 óra.