Mi történt 50 év alatt a Balatonnál? (atv.hu)

Mint már oly sokszor, most is a Fortepan adta az ötletet, hogy a Heti Napló leruccanjon a Balatonra. Arra voltak kíváncsiak, hogy mennyire változott meg az elmúlt száz évben a tó környéke.


A túra Siófokon indult, ahol egy 1966-os képpel összehasonlítva egy bazársor tűnt el, amelynek helyén ma már egy apró park van.

Egy 1948-as képen a víz- és templomtorony szerepel, amelyek ma is megvannak – ám e ez a kép ma már ugyanonnan lefotózhatatlan, mert a templom, és a víztorony elé építettek egy halom nagy házat. Nagyjából innen készülhetett amúgy a kép.

Előkerül a Fogas Presszó képe a siófoki Fő térről, 1957-ből. Az épület az 1700-as évek végén vendéglőnek épült, és lényegében a mai napig az. Igaz, a Fogas név már eltűnt a bejárat fölül, most éppen pubként üzemel. Megmaradt a hajdani kikötő épülete is. A riport nézői megcsodálhatják, milyen volt 1917-ben, ám azóta leverték a tetőről az épület igazi díszét, a kőkorlátot.

 

Van hely, ami szinte semmit nem változott 70-80 éve

Van viszont hely, ami szinte semmit nem változott 70-80 éve sem, például a siófoki sétány. Egyetlen egy pad tűnt el a háttérből, de még a kikötőbejáratnál álló nagy fa is megvan.

A déli oldalon viszonylag kevés a magas part, így az atv.hu kollégái megörültek egy 1958-as képnek. A felirata szerint földváron készült, a Kilátó köz 5-ben. Legnagyobb, no meg legkellemesebb meglepetésükre szinte semmi nem változott, a büfé ugyanúgy áll. A tulaj, aki a rossz időben nem nyitott ki, éppen füvet nyírt. Szülei amúgy 1992-ben vették meg az épületet, azóta működtetik családi vállalkozásban.

Földvárról a szántódi rév felé vette az irányt a kutakodás, egyrészt, hogy átmenjenek a túloldalra, másrészt azért, mert a kompkikötő állomásépülete a legismertebb házak egyike a Balaton partján.

1957-ben még egy földszintes épület állt itt. Ezt bontották le, és építették a helyére 1963-ban a ma is álló épületet. Kár hogy üresen áll, ablakai bedeszkázva. A kirakatban viszont még ott van egy jó 30 évvel ezelőtti tarfitaáblázat, amely szerint 30 forintért visznek át egy embert, és 20-ért egy disznót.

A balatoni ufóépítésnek is nevezett formavilág egyik dísze volt a tihanyi révház is, de ráépítettek egy emeletet, így tulajdonképpen elveszítette a jellegét. Meg a funkcióját is, mert évek óta áll üresen.

 

A tihanyi apátsághoz 70 éve még sáros földút vezetett

Tihanyban, az apátsághoz vezető lépcsőnél a Fortepan fotója szerint 1949-ben még csak egy sáros földút volt. A tihanyi kikötő szintén érdekes hely, az itt taláható kupolás betonszörnyet is látta már mindenki. Korábban a balatoni akvárium állt itt. A régi fotókon ez jól látható, sajnos ma már nyoma sincs. A helyére épült posta viszont megvan, igaz ma már vendéglátó hely. Arról is híres, hogy az Elvarázsolt dollár című filmben innen lopják el Kardos doktor, azaz Kern András rendőrségi Ladáját.

A tihanyi kikötőtől alig egy kilométerre áll a hajós egylet tavaly átadott klubháza, amely a jó példák egyike. Olyannyira, hogy meg is kapta az Év Balatoni Háza pályázatának egyik különdíját. A ház építészeti megoldásaival tisztelegni akartak a korábban már mutatott szántódi rév, és tihanyi kikötő betonépületei előtt. Persze azért ez már a huszonegyedik század, tehát amennyire hasonlít, annyiban más is ez a ház, mint azok – számol be az atv.hu.