Mélyponton az álláskeresők száma Zala megyében (mti)

Mélyponton van az álláskeresők száma Zala megyében: május végén 6424 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, a regisztráltak száma utoljára 1990-ben volt ennyire alacsony – tájékoztatta a kormányhivatal foglalkoztatási főosztálya az MTI-t.

A nyilvántartott álláskeresők aránya 4,9 százalék volt, a mutató 1990-óta először került 5 százalék alá Zala megyében. Az álláskeresési ráta az áprilisinál 0,4 százalékponttal, az egy évvel korábbinál pedig 0,8 százalékponttal volt alacsonyabb – közölték.

A hivatal adatai szerint május végén 8 százalékkal kevesebben kerestek állást a kirendeltségek segítségével, mint egy hónappal korábban. Zala megyében az előzőző években is jelentősen csökkent májusban a regisztráltak száma, idén a szezonális munkaerőigények bővülése mellett a munkáltatók is nagy számban ajánlottak álláshelyeket.

Az év ötödik hónapjában közel ezer új, nem támogatott álláshely volt a megyében.
A hónap során 1,5 ezer álláskereső került ki a regisztrációból, közel 800-an váltak foglalkoztatottá, több mint 400-an támogatás nélkül jutottak munkához.

A megyében a pályakezdő álláskeresők száma is mérséklődött. Május végén az álláskeresők 6 százaléka, 375 fiatal volt pályakezdő, 200-zal kevesebb, mint az elmúlt évben. Az év első 5 hónapjában 180 pályakezdő került újonnan a regisztrációba.