Megváltozott forgalmi rendre kell készülni Balatonfüreden (veol.hu)

Megváltozott a forgalom rendje Balatonfüreden a Zákonyi utca és a Vitorlás tér körül augusztus 19-én 12 órától. Az útlezárásokra augusztus 24-én hat óráig kell készülni. 

Lezárták a Honvéd utca, illetve a Kerektemplom és a Süllő utca, így a mélygarázs közötti útszakaszt. A területre csak az ingatlantulajdonosok, bérlők, szállóvendégek, illetve a közösségi közlekedés járművei hajthatnak be. Parkolni az erre kijelölt területeken, valamint a mélygarázsban lehet. Érdemes használni a városszéli parkolókat – írja a veol.hu.

Szerdától szombatig minden este sétálóutcává alakítják a Blaha utcát, ezért a Kisfaludy utca zárva lesz augusztus 19-től augusztus 21-ig 19-24 óra között, illetve augusztus 22-én 16-24 óra között. A korlátozások a közösségi közlekedést nem érintik.

Lezárták az augusztus 20-i városi ünnepség alatt az Ady Endre utcát a Noszlopy utcától, a Kossuth utcát a Csárda utcától, valamint az Arácsi utat a Malom köztől 10 óra és 11 óra 30 perc között. A lezárás alatt a helyi és helyközi autóbuszjáratok terelt útvonalon közlekednek, amelyről a volánbusz honlapján lehet olvasni.