Megújult a tornaterem a balatonfüredi református iskolában (balatonfured.hu)

Átadták a Balatonfüredi Református Általános Iskola és Óvoda felújított tornatermét és kiszolgáló helyiségeit illetve az intézmény felújított sportpályáját. A felújítás közel 300 négyzetméteren valósult meg, a tornatermet az iskola több mint 200 tanulója mellett a röplabda utánpótlás-nevelés is használja majd. számára is színvonalas edzési lehetőséget is biztosít majd.

A 90 millió forintos beruházás révén az iskola tanulói színvonalas körülmények között tölthetik el a testnevelés órákat, a diákok mellett a létesítményt a röplabda utánpótlás is használja majd edzésekre. Az iskola régi tornaterme modern sportburkolatot kapott, az öltözők, a vizesblokkok és a tanári-edzői szoba, valamint a szertár is teljes átalakításon esett át, modernizálták a szellőzést is – tudósít a város honlapja.

“Minden feltétel adott, hogy jó környezetben sportolhassanak a diákok, de a mindennapos testnevelési órák mellett röplabda edzések is zajlanak majd. Balatonfüred folyamatosan fejlődik, öröm, hogy az iskolái is”

– fogalmazott Kontrát Károly államtitkár, a térség országgyűlési képviselője a felújított tornateremben tartott átadó ünnepségen.

“Az elmúlt években olyan fejlesztések valósultak meg az iskolában, amelyek révén a tanintézmény sokkal korszerűbbé vált. Népszerű lett az iskola. Most az új tornateremmel és a felújított sportpályával a testnevelés feltételei is javultak”

– mondta el Rojtos Norbert az intézmény igazgatója.

Makó István, a Balatonfüred Város Sportjáért Közhasznú Alapítvány ügyvezetője kiemelte: a beruházás révén nemcsak az iskola diákjai élvezhetik a modern tornatermet, hanem Balatonfüred egyik legfiatalabb, ám annál sikeresebb csapat sportágának, a röplabdának az infrastrukturális és képzési feltételeit is sikerült javítani.

Az általános iskola 40×20 méteres, leromlott állapotú udvari pályájának megújítása is elkészült, ehhez a Magyar Kézilabda Szövetség pályázati programja biztosított forrást.