Feltámasztják a fonyódi kísértet-szállót, megújulhat a Sirály

Pályázati pénzből megújulhat Fonyód több évtizede lakatlanul pusztuló, magánkézben lévő Sirály Szállója, amit még Zichy Béla gróf építtetett 1905-ben. A hegy oldalában épült szálló hajdan a társasági élet központja volt, tartották itt fonyódi Anna-bált is, majd az 1960-as években történt szocreál átépítés után mintegy három évtizedig, a bezárásáig szórakozóhelyként, étteremként, diszkóként működött.

Hidvégi József polgármester a közösségi oldalán ezt írta:

„A tulajdonos a helyszínen tájékoztatott arról, hogy megújul a Sirály szálló! Nyertes pályázati forrás áll rendelkezésére, hogy a újjáépítése után újra szállodaként üzemeljen a legendás épület Fonyódon! Ezt az információt a napokban a térség országgyűlési képviselője is megerősítette.

Móring József Attila azt mondta, a tulajdonosa hamarosan teljesen újjá fogja építeni a Sirály szállót. Jelenleg szerződéskötés van és a kiviteli tervek készülnek. Pár hete nyert a tulajdonos pályázati forrást a felújításra, szép szálloda lesz belőle! Örüljünk annak, hogy hamarosan megújul!”

(

 

Balatoni vendéglátás egyik legrégebbi hoteléről van szó

A szálló múltjáról és jelenéről a szellemvarosok.blog.hu  közölt írást, illetve fotókat négy évvel ezelőtt. Az írás szerint a Monarchia idején épült Sirály Szálló a Balatoni vendéglátás egyik legrégebbi és a környék legfelkapottabb hotelének számított. Az elmúlt évtizedek során teljesen kifosztották és szétverték, az ablakokat kitörték, az ajtókat feltehetőleg eltüzelték. Az összegraffitizett épületben laktak hajléktalanok, de fiatalok rendszeres graffiti és gördeszkaversenyének is helyt ad a Sirály.

A Fittler Kamil műépítész által megálmodott, majd 1905-ben Zichy Béla gróf keze alatt megépült Sirály Szálló fő funkciója kezdetben a felső középosztály kiszolgálása és a számára igényes szállás és szórakozási lehetőség biztosítása volt. A szállodarész mellett kialakításra került az éttermi, az italozó és a báli rész is, ahol jobbára tehetősebbek ütötték el az időt.

A elkövetkezendő évtizedekben a helyi társasági élet központja lett, itt tartották például a híres fonyódi Anna-bált is. A szállónak rendszeres vendégei voltak a köztisztviselők és politikusok is.

1910s.jpg

A szálloda egy korabeli képeslapon (1910-es évek)

1920s.jpg

Az 1920-as években

1956.jpg

Az utolsó olyan fotó 1956-ból, amin a szálloda az eredeti kialakításával látható (Forrás: szellemvarosok.blog.hu/egykor.hu)

1963-ban az épületet átformálták, és az otthonosabb megjelenés helyett az akkori kornak megfelelően szocreál külsőt kapott, a báltermi részt pedig diszkóvá alakították. A hotel a ’60-as és ’70-es években élte az aranykorát. Nappal étterem és büfé, este pedig szórakozóhelyként működött. A diszkó tetőteraszán pedig napernyők és napozóágyak voltak elhelyezve.

A Sirály feltehetőleg a ’90-es évek közepe táján zárt be – a blog írása szerint. A hirbalaton.hu információja szerint ezt követően került a fonyódi hegy oldalában lévő szálló a hozzá tartozó telekingatlannal együtt egy helyi vállalkozó tulajdonába, aki azóta nem nyúlt az épülethez.

1_72.jpg

Ilyen lett az átépítés után (fotó: szellemvarosok.blog.hu/egykor.hu)

 

A blog Havranek Andrea által készített alábbi fotói a 2015-ös állapotokat tükrözik, ami azóta tovább romlott:

photo_2015_07_23_15_26_20.jpgphoto_2015_07_23_14_17_01.jpg

photo_2015_07_23_15_24_58.jpg

photo_2015_07_23_15_23_24.jpg

photo_2015_07_23_14_54_26.jpg

photo_2015_07_23_14_26_03.jpg

photo_2015_07_23_15_22_36.jpg(Fotók: Havranek Andrea/szellemvarosok.blog)