Megszépült a tótvázsonyi ifjúsági klub (veol.hu)

A Tótvázsonyi Ifjúsági Klub, amely a helyi és környékbeli 11–25 év közötti fiatalok találkozóhelye, idén januárban született újjá a Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület irányításával. Az elmúlt hónapokban a tagok számos munkát elvégeztek, hogy kulturált környezetben szórakozhassanak.


– Az elmúlt hónapokban számos megmozduláson vettek részt a fiatalok, ami bizakodásra ad okot – mondta a Naplónak Szendrei Szilárd, a Tótvázsonyi Ifjúsági Egyesület elnöke. – Nemcsak a szórakozásé volt a főszerep, hanem kértük őket: jöjjenek, segítsenek is a közösségnek munkájukkal, hogy az ifjúsági klub és annak környezete szép legyen.

Mint kiderült, ők festették ki a klub helyiségeit, mint ahogy a bejáratot is, de rendbe tették a lépcsőházat is. Mindezek mellett kitalálták, hogy a klub előtti füves területet közösségi térré alakítják. Erről így mesélt Szendrei Szilárd: – Úgy döntöttünk, hogy letérkövezzük ezt a helyet – tudtuk meg. – Az önkormányzat az anyagköltséget és a szakmunka díját vállalta, mi a kétkezi munkát.
A fiatalok ezek után nem voltak restek és ki is ásták a 30 négyzetméteres területet. A munka májusban kezdődött, a nyár aztán egy kicsit lassította a beruházást, ám augusztusra elkészült a térkövezés egy helyi kőműves segítségével.