Megmenekülhet a Galerius – van pályázati lehetőség Siófok fürdőjének felújítására

December végén kereste meg dr. Lengyel Róbert Siófok polgármestere a térség országgyűlési képviselőjét, hogy segítsen állami támogatást találni az önkormányzat által bezárt Galerius Fürdő felújításához. A decemberben és januárban lefolytatott egyeztetések alapján a megoldást a Pénzügyminisztériumhoz tartozó Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretein belül sikerült megtalálni – jelentette be Witzmann Mihály. 

.

A korábbi fürdővezető Balogh Renátának köszönhetően a Galerius szerepel a Nemzeti Turisztikai Stratégia 2.0-ban, így van lehetőség pályázatot beadni a komplexum fejlesztésére – közölte Facebook oldalán Witzmann Mihály.

A képviselő kifejtette: az eddigi információk szerint a fürdőfelújítás egyik részét energetikai támogatásból, másik részét pedig egyéb kormányzati forrásból lehet megoldani. A megyei és a városi önkormányzat együttműködésével elkészülnek az előzetes tervek, energetikai számítások és a költségvetés, nyáron pedig beadásra kerülhet a pályázat is – tette hozzá.

A képviselő és a polgármester egyeztetéséről – melyen a Somogy Megyei Önkormányzat jegyzője, dr. Sárhegyi Judit is jelen volt, dr. Lengyel Róbert városvezető is beszámolt Facebook oldalán. Emlékeztetett: a Galerius Fürdő felújításához és újra indításához szükséges, legkevesebb 1,2 milliárd forintot a város saját kasszájából „kiköhögni” képtelen.

Augusztusban adhatnak be energetikai korszerűsítésre vonatkozó pályázatot az épületre. Ezzel szigetelési munkák, energiatakarékos gépészeti berendezések cseréje, napelemek felszerelése, és egyéb munka abszolválható lehet, de az épület esetében rengeteg egyéb és igen nagy összegű munkálatra is (csővezeték-hálózat cserék, födém javítás, burkolási munkák) forrást kéne keríteni.
Hogy aztán a teljes felújításhoz szükséges pénz hányad részét teheti ki egy esetlegesen nyertes energetikai pályázat és az egyéb munkákhoz szükséges összeg más pályázati forrásból kipótolható lesz-e, az egyelőre nem világos – tette hozzá.

Most a fürdőt üzemeltető Balaton-Parti Kft-vel és a megyei közgyűlés munkatársaival együttműködve előkészítik a pályázatot.

Elmondta: első lépésben szakértők bevonásával meghatározzák, hogy a majdani energetikai korszerűsítési pályázati körbe milyen munkák férhetnek bele, illetve az egyéb munkálatok köre miképp alakulhat, melyik mennyibe kerülhet, az aktuális árakat figyelembe véve.

Ahogyan arról korábban a hirbalaton.hu is beszámolt, 2021 júniusában zárták be a siófoki Galerius Fürdőt. Az üzemeltető szerint azért vált szükségessé a bezárás, mert a fürdő műszaki állapota nem teszi lehetővé, hogy vendéget fogadjon, üzemeltetése balesetveszélyes lenne. A fürdő teljes felújítására van szükség.