A hagyományos turisztikai évadnyitón elismeréseket is átadtak. Idén Balatongyörök elismeréseit Deák Ákos és Vetőné Zeke Erzsébet kapta – írja a zaol.hu.
A Zalai Balaton-part Ifjúsági fúvószenekar, majd a helyi óvodások pünkösdi műsora után Biró Róbert, Balatongyörök polgármestere arról beszélt: egy 1900-as útikönyvben még Meszesgyörök néven említik ezt a település, amely Keszthely után kelet felé indulva az első üdülőfalu volt. Ehhez persze az is kellett, hogy két évtizeddel korábban szőlővész pusztítson itt, amely után az itt élők újabb lehetőséget kerestek a továbbélésre, tette hozzá.
Adott volt a Balaton, amelyet akkoriban még nem használtak ennyire turisztikai lehetőségként, de Balatongyörök az elsők között talált rá erre a területre, s azóta is töretlen településünk fejlődése – folytatta a község első embere. – Két évvel később Balatongyörökre változtatta nevét a település, egy évvel később, idén éppen 120 éve pedig megérkezett a vasút, hiszen akkor készült el a Keszthely-Tapolca vonal. Innentől kezdve pedig jöttek az első nyaralók.
Biró Róbert hozzátette: a szezonhoz sok minden kell, legfőképpen kedvező időjárás, és az előrejelzések szerint az idei nyár jó lesz.
A cikk folytatása itt elolvasható.