Megkezdődik idén a marcali légimentőbázis kialakítása (sonline.hu)

Még alig haladtunk túl január közepén, a légimentőknek már kétszer kellett mentést végrehajtaniuk idén Somogy területén. Az előzetes terveknek megfelelően, megkezdődik még ebben az évben Marcaliban az új légimentőbázis kialakítása – írja a sonline.hu.

 

A légimentők hét légimentőbázison hét mentőhelikoptert működtetnek, Budaörsön, Miskolcon, Debrecenen, Szentesen, Pécsen kívül Sármelléken és Balatonfüreden. A hét mentőhelikopteren felül két további, azonos képességű és felszereltségű légi jármű képez tartalékot.

Az idén négy helyszínen – Miskolc, Debrecen, Szekszárd és Marcali – kezdődik meg új légimentőbázisok kivitelezése, továbbá tervezett a három meglévő, állami tulajdonú légimentőbázis korszerűsítése, felújítása.

Az ORFK tájékoztatása szerint a mentőhelikopterek évente mintegy 3000 alkalommal végeznek mentést Magyarországon, amelyből a somogyi esetek száma százas nagyságrendű. Megyénkben a sármelléki, a balatonfüredi és a pécsi helikoptereink végeznek feladatokat. – Szigorú protokoll alapján a súlyos esetekhez riasztják a mentőhelikoptereket – közölték. – A legtöbb esetben közúti balesetekhez, újraélesztéshez, valamint stroke és szívinfarktus esetében.

Az idén eddig már két alkalommal kellett mentést végrehajtani Somogyban. Egyszer újraélesztettek, míg a másik esetben egy súlyos égési sérültet láttak el és szállítottak kórházba. A kérdésre, hogy milyen főbb fejlesztéseket akarnak megvalósítani a légimentés területén 2021-ben, azt válaszolták: a magas szakmai színvonalat mind az egészségügyi, mind a repülés oldalon folyamatos képzésekkel tartják fenn. Az eszközeiket pedig a modern medicina elvárásainak megfelelően folyamatosan fejlesztik, s épülnek az új légibázisok is.

 

Új lélegeztetőgépek szolgálnak minden helikopteren

A Magyar Légimentő Nonprofit Kft. részére az év első felében hét új mentő gépjárművet is átadnak, melyekkel a repülés szempontjából kedvezőtlen időjárási körülmények között is végezhetnek mentési tevékenységet.

2018-ban valamennyi mentőhelikopterbe új lélegeztetőgépet, defibrillátort, mellkaskompressziós eszközt és ultrahangot szereztek be.

A mentőhelikopterek természetesen fejlett időjárásradar- és navigációs rendszerrel, valamint robotpilótával is rendelkeznek.

A légimentőknél a szakellátási csapatba a felvételt mindig szigorú, többlépcsős eljárás előzi meg. Mint közölték, az orvosok részéről folyamatos a jelentkezés a speciális területre, a légimentők valamennyien egészségügyi intézményben dolgozó, munkájukat kiválóan végző szakemberek – írja a sonline.hu.