Megkezdődhet a 8-as főút veszprémi elkerülő szakaszának építése (mti)

Megkezdődhet a 8-as főút veszprémi elkerülő szakaszának építése – jelentette be a térség országgyűlési képviselője és a város polgármestere pénteken Veszprémben. Később csomópont is épül Balatonalmádi és Balatonfüred felé.

Ovádi Péter kormánypárti országgyűlési képviselő a térség fontos és kiemelt fejlesztésének nevezte a beruházást. Köszönetet mondott Navracsics Tibornak, a térség korábbi országgyűlési képviselőjének, aki 2010 és 2014 közt azon dolgozott, hogy a szakasz kiviteli tervei elkészüljenek és meginduljanak a kisajátítások.

A képviselő hangsúlyozta: az elmúlt egy évben sikerült elérni, hogy ismét a kiemelt programok közt szerepeljen az elkerülő út, és most már a komplex útfelújításokra vonatkozó kormányhatározatban is szerepelnek a szükséges források.

Porga Gyula, Veszprém fideszes polgármestere kiemelte: Veszprém számára azért is fontos a fejlesztés, mert 2022-ben kézilabda Európa-bajnoki mérkőzéseknek ad otthont a város, 2023-ban pedig Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa.

Az elkerülő út első – a litéri elágazástól a balatonfüredi csomópontig tartó – üteme két szakaszban, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában készül el kétszer két sávon, fizikai elválasztással és külön szintű csomópontokkal.

Az első, 2021 decemberéig megvalósuló szakasz a litéri elágazótól a jelenleg Budapest felé vezető csomópont átépítésével mintegy 4,5 kilométeren épül meg, amellyel párhuzamosan elkészül a városi szabadidő- és sportközpontot kiszolgáló, a 8-as és a 82-es utakat összekötő út is. A második, 2022 év végéig megvalósuló és a balatonfüredi elágazóig tartó közel három kilométeres szakaszon két külön szintű csomópont is épül Balatonalmádi és Balatonfüred felé.