Megkétszereződött a kerékpározók száma a Balatonnál (turizmus.com)

A Magyar Közút az idei nyár folyamán is kézi, illetve gépi számlálás segítségével vette számba a kerékpáros turistákat. A számlálásokat a nagy tavaink körül, azaz a Fertő tó, a Tisza-tó, a Velencei-tó és a Balaton körül is elvégezték. A számlálás évek óta minden nyáron megismétlődik, három hónapon át, így egy több éves trend alapján tudjuk összehasonlítani a tendenciákat. A növekedés mértéke már a tavalyi évvel összehasonlítva is meghökkentő.

A 2020-as év bizonyos területeken pozitív hatással volt az egészségünkre, a kerékpáros számlálások eredményei alapján biztosan kijelenthető, hogy idén aktívabbak voltunk két keréken, mint valaha.

(Grafika: Aktív Magyarország)

Két évvel ezelőtt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. több mint 1000 km külterületi kerékpárút kezelését vette át. Ehhez a feladathoz plusz kormányzati forrást is kapott. Ennek a munkának köszönhetően idén az üzemeltetési munkákon túl többek között a Balaton és a Fertő tó körüli kerékpárúton felújítást is végzett a társaság – írja a turizmus.com.

A kerékpárutakhoz kapcsolódóan a Magyar Közút 2019-ben nagyszabású géppark-fejlesztést hajtott végre.A program keretében 15 speciális traktort és a hozzájuk tartozó téli-nyári adaptereket szereztek be, hogy a bicikliutak napi üzemeltetési feladatait maradéktalanul elláthassák a szakemberek. A beszerzéseket az idei évben is folytatta az állami közútkezelő további 5 téli és nyári adapterekkel felszerelt traktorral.

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) idén először indított térségi aktív turisztikai kampányt, amelynek egyik legfontosabb eleme a Tisza-tó kerékpáros fejlesztéseinek bemutatása volt. A térség ismertségének növelése érdekében videókat, közösségi média kampányt, közterületi hirdetéseket és számos médiamegjelenést támogatott az AÖFK. A kerékpárosok számának növekedése visszaigazolta azt a feltevést, hogy nagy igény van kerékpáros fejlesztésekre és ezek bemutatására. Az aktív turizmus szezonja a nyárral nem ért véget, így az Aktív Magyarország folytatja az ősz folyamán a térségi látnivalók és az eddig talán kevésbé ismert célpontok, túraútvonalak bemutatását.

A kerékpárút-szakaszok és kerékpáros hidak fejlesztésével az elsődleges cél, hogy biztonságos körülmények között kerékpározhassunk, és csak a gyönyörű természeti környezetre koncentrálhassunk.