Bő két héttel korábban köszöntött be a tavasz. Az enyhe téli idő kedvezett a kártevőknek, emiatt idén is többet kell költeni növényvédő szerekre. Van, ahol már veteményeznek, a gyümölcsültetvényeken pedig javában zajlanak a metszések.
Már tavaly decemberben csattogtak az ollók, hullottak a vesszők a Balaton Agrár Zrt. ültetvényein. Nemcsak kézzel, hanem géppel is metszettek Ordacsehin és környékén. 170 hektárnyi területen a napokban végeztek a metszéssel és a lekötésekkel, nagyon ideális volt az enyhe téli idő, jól tudtak haladni a munkával – mondta el a sonline.hu-nak Bohus Zoltán szőlészeti ágazatvezető. Hozzátette: bíznak abban, hogy már nem lesznek komoly fagyok, a szőlő a mínusz 10-15 fokot még kibírja.
Somogytúr és környékén is javában zajlanak a gyümölcsfák metszései. Előrébb van a fák fejlettsége a korábbiakhoz képest, Siófokon már virágzó barackfát is találtak – mondta Gara Miklós, a Balaton-Ker-Tész Szövetkezet igazgatóági tagja. Hozzátette: a tavaszi hűvös április és május viszont megviselte a barackfákat, sok a meddő virág és a termővesszők is vékonyak.
A nőnapon a százszorszépen egy-két virág szokott lenni, pár napon belül az összes kinyílik – mondta el Filipinyi Gergely, a Julcsi és Gergő Virágkertészet tulajdonosa. Hozzátette: 2-3 héttel korábban köszöntött be a tavasz, kikerült már több viráguk a szabadba, mert drasztikus hőmérséklet-csökkenésre nem számítanak, mínusz egy-két fok pedig nem árthat a növényeknek.