Sikeresen megállapodott Lengyel Róbert Siófok polgármestere és Inczeffy István a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, az intézményhez tartozó a siófoki korház távhő tartozásával kapcsolatban – közölte Witzmann Mihály országgyűlési képviselőtől.
A sonline.hu tájékoztatása szerint a kiegyenlítetlen távhő számlákról a városvezető Lengyel Róbert polgármester is beszámolt még márciusban, akkor 200 milliós tartozásról írt, amelyből a kórház 57 millió forintot egyenlített ki akkor a Termofok-Sió Kft. felé. Miután a polgármester az országos kórházi főigazgatóhoz fordult levélben a kintlévőség miatt.
A honatya közösségi oldalán is beszámolt a sikeres megegyezésről. Amelyben azt írta, amint Inczeffy István – a Siófoki Kórház korábbi igazgatója – átvette a vármegyei kórház vezetését és így Somogy egészségügyi ellátórendszerének irányítását is tárgyalást kezdeményezett vele Witzmann Mihály.
A főigazgató együttműködéséről biztosította a politikust és ígéretet tett az örökölt probléma gyors megoldására. Sikeres volt a találkozó, mert a gazdálkodásért felelős vármegyei kórház a nyárig a teljes tartozást rendezni fogja a Termofok-Sió Kft. felé – jelentette be Wizmann Mihály közösségi oldalán.