Megáldották a szőlővesszőket Balatonfüreden (veol.hu)

Fáradságos, gyötrelmes, kitartást igénylő munka a szőlőművelés. Így, amikor a bort megízleljük, emlékezzünk arra, mennyi veríték árán került a pohárba, érvelt az ágazat mellett Bóka István, Balatonfüred polgármestere a Vince-napi borünnepen hétvégén az Anna Grand Hotel dísztermében.

Sok bort kell inni január 22-én, Vince napján a néphagyomány szerint, hogy bőséges legyen a termés, hangzott el a borünnepen, amelyet Kontrát Károly államtitkár fővédnökségével szervezett meg Balatonfüred önkormányzata, a város turisztikai egyesülete, a Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség és a Rizling Generáció.

Bóka István polgármester a megnyitón felidézte, figyelik a szőlőtermelők az időjárást január 22-én, Vince napján, a borászok védőszentjének ünnepén. Ha jó az idő, rendben lesz minden, ellenkezőleg viszont rossz termés várható.

– Vince jelentése: győzedelmes. A szentet ősidők óta úgy tisztelik, mint aki legyőzi a telet, előkészíti a tavaszt – utalt a hagyományra a polgármester. Hozzátette, Vince-napon a vincellérek az ültetvényeken megnézik a tőkéket, a parcella sarkait megöntözik borral, Vince-vesszőt vágnak, amit vízbe állítanak, majd a rügyekből kiderül, milyen lesz a termés.

Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárkamara Veszprém megyei elnöke követendő példának nevezte a szőlészetet-borászatot a jó működés, a hagyományőrzés, az elődök tisztelete, illetve az összefogás miatt. Külön méltatta a Rizling Generáció fiatal, innovatív, sikeresen pályázó szakembereit, akik megvalósítják a generációváltást, és több lábon állnak. A generáció fiatal borászai húsz különböző fajtájú szőlővesszőt helyeztek el vázákban, és így figyelik a növény fejlődését.

A vesszőket Gabnai Sándor evangélikus lelkész megáldotta, majd Májer János, a badacsonyi szőlészeti és borászati kutatóintézet igazgatója egyebek mellett az elmúlt év terméséről, kihívásairól beszélt. A hétvégi ünnepen Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus vezetésével ”vak kóstoláson” ízlelték meg a Balaton-régió zászlósborát, a friss olaszrizlinget, és később derül ki, hogy melyik lehet a „Balaton Bora”.

A bor íze az irodalomba is bevette magát, a Borharapón, illetve az Irodalmi fröccs programon Azurák Mihály mutatta be „A bor titka” című művét. Mindemellett kínálták finom nedűiket a borászatok a Kisfaludy színpadnál, kézműves alkotóműhelybe hívták a gyermekeket a Vaszary Galériában, a Zsidó Kiválóságok Házában pedig egy pohár kóser bort kínáltak a közönségnek. A kitűnő hangulatot a Füred Dixieland Band koncertje garantálta Balatonfüreden.