Korszerű és hatékony szolgáltatást, valamint több sikeres pályázatot várnak az újonnan megalakult Dél-Zala Hulladékgazdálkodási Társulás működésétől a tagok.
Nagykanizsa még 2015-ben, a térséghez tartozó további települések pedig 2016-ban kiléptek a Zalaispából – idézi fel a kezdeteket a Kanizsa TV Híradója. A Dél-Zala Hulladékgazdálkodási Társulás megalakulása tavaly októberben dőlt el, az új tanács ma tartotta alakuló ülését. A betársult 22 önkormányzat polgármesterei személyi kérdésekben is döntöttek. Elnöknek Dénes Sándort, alelnöknek Novák Ferencet választották, az öttagú pénzügyi bizottság élére pedig Preksen László került. A résztvevők a társulás szervezeti és működési szabályzatát, idei munkatervét és költségvetését is megszavazták.
– Azzal, hogy mi ezt a társulást létrehoztuk, az esélyeinket szeretnénk javítani és növelni. Ha olyan pályázati kiírásokat találunk, amelyekre a társulás jelentkezhet, segíteni tudunk a szolgáltatónak – a miénk a Netta-Pannonián belül a Viridis –, például autók lecserélésében, újak beszerzésében. Mindenféleképp a működést segíti, ami a községeket és az ott lakókat egyaránt érinti, tehát javul majd a színvonala ennek a szolgáltatásnak – mondta el Dénes Sándor polgármester, a társulás elnöke.