Megalakult a Balaton25 osztály (hunsail.hu)

A 2019 őszén a Balaton 25 típusú hajóknak szervezett III. VEGA YACHTSPORT Vitorlás Kupán felmerült az igény a B25 osztály megalapítására. A Magyar Vitorlás Szövetség örömmel fogadta és támogatta a kezdeményezést. A téli hónapokban elkészült a B25 osztály szervezeti, működési és technikai szabályzata. Tíz hajó részvételével megtörtént az alakuló ülés is 2020. májusában, amely alapján az Szövetség nyilvántartásba vette a B25 Flottát. 

A Balaton25-öst 1984 óta gyártják Szilágyi István tervei alapján. Kezdetben a Balatonfüredi Hajógyár készítette, melynek megszűnése után a  balatonfüredi Vega Yachtsport Kft használatába került a sablon – írja a hunsail.hu.  A típusból a mai napig több, mint száz darab készült, ezért is az egyik legnépszerűbb hajó a Balatonon. Könnyű kezelhetősége miatt egyre népszerűbb a szabadidősportot kedvelők körében. Az elmúlt mintegy 10 évben egyre többen állnak rajthoz B25-össel, mert a hajó több ízben bebizonyította, hogy komoly eredmények is elérhetőek vele.

Az osztályba szeretettel várnak minden, a típus iránt érdeklődő leendő, illetve meglévő Balaton 25 vitorláshajó tulajdonost.

„1984 óta száznál is több hajó épült, és nagyon bízom abban, hogy sokan lesznek azok, akik szeretnének osztályban versenyezni és csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez. Az mindenképpen érdekes, hogy bár egy régóta gyártott típusról van szó még sohasem akart osztállyá válni a B25 flotta. Arra kérem azokat, akik B25 hajóval rendelkeznek, és szeretnének a B25 Flotta tagja lenni, a B25 osztályban versenyezni, hogy jelentkezzenek az alábbi elérhetőségen: b25csoport@gmail.com, vagy keressék a B25 flotta csoportját a Facebookon.” – mondta Somossy Attila osztálykapitány a megalakulással kapcsolatban.