Még színesebb lesz Keszthely – Megkezdték a virágosítást (zaol.hu)

Megkezdődött Keszthelyen a nyári virágosítás, egyre több helyre kerülnek ki ezekben a napokban a színpompás növények. Idén új növénydekorációkkal is találkozhatnak majd a városlakók és a településre érkező vendégek.

A tavasszal megkezdődött metszés, fűnyírás, gyomirtás mellett két hete már elkezdték kiszedni a virágágyásokból a kétnyári és hagymás növényeket a zöldterületek gondozásáért felelős Gazdasági Ellátó Szervezet munkatársai. Most már városszerte alakítják a virágágyásokat és ültetnek, bár a hét eleji esős, szeles idő jelentősen hátráltatta a munkálatokat.

– A rózsák már virágoznak, permetezve voltak, az ágyások széleit gyomirtóztuk. A leandereket már kihordtuk, a pálmák is kint vannak- szólt az elmúlt hetekről Kocsis Ivett Mónika, a GESZ zöldterületi vezetője, miközben munkatársai a Fő téren dolgoztak, s alakították a virágkompozíciót.

– A városban lesznek meglepetések: gabionágyakat (kőrácsban feltöltött kőzet, belül virágágy) fogunk kihelyezni, ha az idő engedi egy-két héten belül. Ezek a város több pontjára kerülnek, a lakótelepi részekre. A tavalyihoz képest jóval többféle növényünk lesz. 8400 darabos állományról beszélünk, legalább harmincféle virág kerül ki. Például a Sunpatiensnek- amit most rakunk – legalább hat-nyolcféle színű változata van. Ez egy fény-és melegtűrő növény, nagy virágokkal. Ezen kívül ide a Fő térre futó egynyáriak, kannavirágok is kerülnek. A városban lesznek díszfüvek, a gabionágyakba főleg évelő növények kerülnek és virágos cserjék – sorolta Kocsis Ivett Mónika, hogy mi mindennel találkozhatnak majd a nyári időszakban a városban sétálók. A közterületek díszítése során több szempontot kell figyelembe venni.

– Elsődleges, hogy szép, mutatós legyen, a szemet rögtön odavonzza a növény. A másik fontos szempont, hogy jól bírják az időjárást: az esőt, a jégesőt, a szelet, a hőséget, a változékonyságot. Nem ültethetünk ki bármilyen növényt, amik esetleg más városban vannak, mert itt a Balaton hatásait is figyelembe kell venni.

Fotó: zaol.hu