Még mindig kevés a víz a Balatonban (tvkeszthely.hu)

Hiába hullott átlag feletti csapadék szeptemberben, csupán pár centiméterrel mutatnak többet a vízmércék a Balatonnál. (Október elején végre emelkedni kezdett a vízszint, azóta azonban visszacsökkent 70 centiméterre – a szerk.) Idén Keszthely időjárása különleges képet mutatott eddig. Voltak nagyon száraz és csapadékos hónapok is, de sok esetben jellemző volt az egyenetlen, szélsőséges eloszlás.

 

Nem rálépnek, hanem lelépnek a fedélzetre a vitorlázók. A Keszthelyi Túravitorlás Club kikötőjében is jól látható az oszlopokon, milyen kevés a víz a Balatonban. Az itteni tagok még szerencsések, tavasszal kotorták a kikötőt.

„A vitorlázásnál figyelembe kellett venni ezt az alacsony vízállást, főleg a kikötőből való kijárás és bejárás esetén, kinn a nyíltvízen ott már annyira nem, de kerültük a déli partot amennyire lehetett”

– nyilatkozta Rónaky Attila vitorlázó.

Mindenhol tapasztalják a vízhiányt. A szerencsésebb horgászok még ki tudnak evezni a kikötőből. Itt is látszik a stégnél és a sólyánál, hogy mennyi víz ment el. A Balaton vízállása május elején 105 centiméter volt, egy hónap múlva már csak 96. A tó vízgyűjtő területe közel tízszerese a Balaton 600 km2-es felületének. Hiába a hatalmas terület, a rendkívüli szárazság miatt szeptemberig folyamatosan csökkent a vízállás. Nagyon magas volt a párolgás.

Anda Angéla egyetemi tanár: „Napi egy centiméter az gond nélkül elment, sőt voltak olyan napok, amikor több centiméter elment. Ez a sok-sok egy centiméter addig juttatott bennünket, hogy itt vagyunk október közepén és hetvenegy-néhány centiméter a vízállás. Ez nagyon kevés, nagyon sok csapadéknak kellene jönni, hogy tavasszal normál szintről – legalább olyanról mint tavaly – el tudjunk indulni.”

Idén kettő átlagos, négy szárazabb és három csapadékosabb hónapon vagyunk túl. Januárban és februárban nagyon kevés volt a csapadék, áprilisban és májusban regisztráltak átlag feletti mennyiséget. Anda Angéla adatai szerint 1871 és 2008 között a sokéves átlag 674,1 mm volt Keszthelyen. Az elmúlt harminc év átlaga 642,1 mm. A szaktekintély szerint nem a 30 mm-es csökkenés a legfontosabb, hanem hogy a csapadék mikor, hogyan, mennyi idő alatt esik le. Ezt jól példázza az augusztus.

„Augusztus 20. előtt gyakorlatilag semmi: volt egy nap, amikor 0,1 mm meg volt egy nap amikor 0,3 mm csapadék hullott és utána meg bejött 78,4 mm. Jött a vége, hogy az augusztusunk átlagos volt. Ki az aki ennyi idővel augusztus láttán azt meri mondani, hogy ez az augusztus átlagos volt? Pedig a csapadéka átlagosnak mondható”

– mondta a MATE Georgikon Campus tanára.

Két ideális hónap volt: június és szeptember. Ezekben a hónapokban egyenletesen hullott a csapadék. A talaj feltöltődhetett és nem volt elfolyás. A szakemberek abban bíznak, hogy az év végén még megfelelő mennyiségű csapadék érkezik és a Balaton vízszintje is emelkedni fog – a Keszthelyi TV tudósítása szerint.