Márciustól októberig több mint 60 programot kínált a Balatongyöröki KultúrMorzsázó

Sikerrel zárult Balatongyörökön a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program 5.600.000,- Ft-os pályázati támogatásával megvalósuló Pajta Program. A tíz hónap alatt sok-sok interaktív, közösségi kulturális eseményen vehettek részt az érdeklődők.


A képzőművészettel, irodalommal és zenével kapcsolatos interaktív programok a legkisebbektől kezdve (Zenés ölelő bölcsiseknek, Hangszersimogató előadások ovisoknak, GYIK nyári képzőművészeti workshopok gyerekeknek) a felnőttekig (Daloló Györök – kórus, Könnyen érthető jazz – nyitott kurzus, Tudod mit nézel? – bevezetés a kortárs képzőművészetbe, JazzFiesta koncertek, Györöki Nyári Tárlatok, Én és a hangszerem – beszélgetéssorozat zenészekkel, Art Piknik – beszélgetéssorozat művészekkel, költőkkel, írókkal) mindenkinek kínáltak be- és kikapcsolódási lehetőséget, és hozzájárulnak a település, a térség kulturális fejlődéséhez – közölték a szervezők.

Az önkéntesek bevonását és a környezeti fenntarthatóságot is szem előtt tartó programok során számos újabb kapcsolódási pont alakult ki a résztvevők között. Pár név az ismertebb, meghívott vendégek sorából: Parti Nagy Lajos költő, Alapi István gitáros-zeneszerző, Kautzky Armand színész, Koltai Róbert színész, László Attila gitáros-zeneszerző, Fekete-Kovács Kornél trombitaművész-zeneszerző.