A fonyódi löszhegy évente néhány millimétert süllyed – közölte az economx.hu érdeklődésére a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet. Mivel a felszínmozgás nem elhanyagolható, a magaspart tetején speciális szerkezettel monitorozzák a hegy stabilitását.
Különös, első látásra hatalmas papírcsónakra emlékeztető fémszerkezet mellett sétálnak el a turisták a fonyódi magaslaton nemrég újjá épített Szaplonczay sétányon, ahonnan a tónál egyedülálló módon szinte a teljes Balaton látható Keszthelytől egészen Tihanyig, de kedvező időjárási körülmények között még a kenesei partok is megfigyelhetőek.
A sétafikálók érthető módon leginkább a tavat és a szemközti Badacsonyt csodálják, de azok, akik a bélatelepi promenád átellenes oldala felé is tekingetnek, észrevehetik a már említett, kerítéssel körbevett gigantikus „csónakot”, is, amely egy előtt tábla közli, hogy egy „geodéziai alappontot” látnak, ami a geodinamikai és egyéb felszínformáló folyamatok megfigyelésére szolgál.
A portál érdeklődését felkeltette, hogyan is működik ez a szerkezet, ezért kérdéseinkkel megkeresték a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetet, amelynek tudományos főmunkatársa, Bozsó István elmagyarázta, hogy – ahogyan a képeken is látszik – a geodéziai alappont elsősorban két úgynevezett sarokreflektorból áll.
Ezek a sarokreflektorok egy Európai Űrügynökség (ESA, European Space Agency) által finanszírozott pályázat keretében lettek kifejlesztve a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet vezetésével, együttműködve a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Széles sávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszékével.
A teljes cikk (fotókkal) itt megtalálható.