Magyarország legnagyobb villanyautós találkozója lett a keszthelyi (villanyautosok.hu)

Az idén már 3. alkalommal rendezték meg Keszthelyen a Villanyautósok Baráti Találkozóját. Az eseményt hatalmas érdeklődés kísérte, több mint 170 autó regisztrált előzetesen, bár jó tucatnyi villanyautós jelezte, hogy mégsem tud eljönni egyéb elfoglaltság miatt, így összesen 157 autót és több mint 400 főt vártak a szervezők.

Sokan már a pénteki napon megérkeztek a környező településekre vagy Keszthelyre az előre lefoglalt szállásukra, hogy a találkozó mindhárom helyszínére időben és kipihenten tudjanak megjelenni és a teljes napot kellemes társaságban tölthessék – írja a villanyautosok.hu.

Természetesen nem tudta mindenki a teljes napot rászánni az eseményre, így a 150-nél is több autó egyik helyszínen sem tudott együtt lenni, már csak technikai okok miatt sem, ugyanis a balatonszentgyörgyi Gulya csárdánál a kora reggel szemerkélő eső ellenére a parkolót teljes terjedelmében betöltötte a több mint 90 autó. A találkozón a korábbi tapasztalatokkal ellentétben magasan felülreprezentáltak voltak a tisztán elektromos autók, konnektoros hibrid autóval kevesen érkeztek.

Azt írják: az időjárás előrejelzés nem sok embert riasztott vissza, a reggel 10 órára tervezett kezdés ellenére akadt, aki már fél 9-kor megérkezett az első helyszínre.

A Festetics kastélyban érkezésük előtt egy másik autós csoport rendezvényét tartották, így a fő szervezőnek, Szabó Andrásnak, folyamatosan kapcsolatot kellett tartani a következő helyszín illetékeseivel. Sajnos a nap kisebb csúszással indult, amit végig magunk előtt toltunk, de ez persze a résztvevők számára nem jelentett problémát, csupán a szervezőknek okozott némi fejfájást a folyamatos (át)szervezés. Mivel a terv szerint déltől már a kastély parkjában kellett volna lenni, akik ide tervezték az érkezésüket már a konvoj 12:30-as befutása előtt leparkolták autóikat a kastély körül az utcákban, ahol Keszthely város parkoló irodája a rendezvény hétvégéjére ingyenessé tette a parkolást a zöld rendszámos autók számára.

A Festetics kastély udvarárában közel 100 autót sikerült elhelyezni, így voltak akik, kiszorultak a környező utcákra, néhányan pedig előbb indultak el a Balaton partra.

A résztvevőknek köszönhetően persze szinte nem volt olyan típus, amit ne nézegethettek meg az érdeklődők. Volt itt Audi A3 e-tron, Audi e-tron, Jaguar i-pace, Mercedes-Benz EQC, Fiat 500e (még a régi, amerikai változat), tisztán elektromos Németországban átépített Suzuki Splash, a dunántúli találkozók állandó résztvevője, a fehér, motorkerékpár rendszámmal ellátott zöld Romet, Tesla S3X, két tucat Nissan Leaf, néhány Nissan e-NV200, egyre több a hazai autóparkban a Hyundai Ioniq, Hyundai Kona és a Kia e-Niro, is, valamint a régebbi Kia Soul is a használt autó import sztárja napjainkban, rengeteg Renault Zoe, BMW i3, Mercedes B250e, Mitsubishi i-Miev és francia klónjai, Opel Ampera-e, Volkswagen e-Up és Skoda Citigo, a konnektoros hibrideket pedig néhány Mitsubishi Outlander, Opel Ampera, Volvo V60 képviselte.