Magyar Falu Program: ingyenesen juthatnak állami tulajdonban álló használaton kívüli ingatlanokhoz a kistelepülések

A Magyarország egyes területei között fennálló fejlettségi különbségek csökkentése és a kistelepülések népességszámának megőrzése érdekében a Magyar Falu Program keretében az 5000 fő és az alatti lélekszámú települések részére ingyenesen juttat állami tulajdonban álló használaton kívüli ingatlanokat, így például nem üzemelő kistelepülési postahivatalokat, korábbi takarékszövetkezeti fiókingatlanokat, valamint lakásokat, lakóházakat és lakhatási célra alkalmassá tehető ingatlanokat – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. 

Ezen ingatlanok akár közvetlenül, akár hasznosítás, vagy értékesítés révén hozzájárulhatnak a nehéz helyzetben lévő kistelepülések, helyi igényekhez igazodó fejlesztéseinek megvalósításához, ezáltal pedig népességmegtartó erejük növeléséhez – közölte az NGM.

A vidékiek életminőségét érdemben javító, helyi szintű problémák kezelésére képes ingyenes vagyonjuttatáshoz – amely rugalmasan igazodik a kisebb gazdasági erővel bíró települések igényeihez és lehetőségeihez – nagyobb társadalmi érdek fűződik, mint ezen ingatlanok állami tulajdonban tartásához.

A tájékoztatás szerint a kormány döntését követően hamarosan benyújtásra kerül az Országgyűlés részére az a törvényjavaslat, amely lehetővé teszi az önkormányzatok részére a vagyon átadását és biztosítja, hogy azt az érintett önkormányzatok (hasonlóan a korábban már vagyonjuttatásban részesült önkormányzatokhoz) a céljaik elérése érdekében a lehető legegyszerűbben és kötöttségektől mentesen tudják felhasználni.

A kormány több mint 800 ingatlan esetében tette lehetővé az ingyenes tulajdonba vételt, a lehetőséggel több száz önkormányzat élhet – olvasható a közleményben.