Ma is intenzív esők jönnek, a Balaton 23 fokos

Szerdán is intenzív esőzésre figyelmeztetnek a meteorológusok, a Balaton körüli megyékben várható felhőszakadás, vagyis rövid idő alatt lehulló sok csapadék. A tó vize Siófoknál 23 fokos, ami körülbelül megegyezik az üdülőrégióban napközben remélhető hőmérséklet-maximummal. Az átlagos vízállás 100 centiméter – a siófoki vízmércéhez viszonyítva (ami nem azonos a 3,3 méteres átlagos vízmélységgel).

 

A met.hu előrejelzése szerint augusztus 5-én a Balatonnál a mérsékelt, élénk (15-35 km/h), helyenként erős (40-45 km/h) alappal fújó északnyugati szelet erős (40-55 km/h), időnként viharos (60-75 km/h) lökések kísérik.

A délelőtt folyamán keletről nyugat felé haladva ritkulnak, majd fokozatosan meg is szűnnek a viharos lökések, a nyugati medencében azonban akár késő délutánig, kora estig is kitarthat a viharos (55-65 km/h) szél.

Erősen felhős vagy borult égbolt mellett többfelé várható eső, zápor, zivatar. A délután második felében átmenetileg csökken majd a csapadékhajlam és ekkor a felhőzet is szakadozottabbá válhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet a térség nyugati felén 20-22, míg keleten 23-25 fok körül alakul. Késő este 18-20 fok valószínű.