Losta – az eltűnt balatoni halászfalu rejtélye (toretro.blog.hu)

A „magyar Atlantisz” biztosan létezett a középkorban, de senki sem tudja, hogy pontosan melyik balatoni szigeten.

 

Nem csak regék, de történelmi feljegyzések is szólnak egy mára elveszett szigetről, Tihany környékén, a Balatonban. A Losta (Néhol Lustak) néven emlegetett földdarab nemcsak, hogy egy teljes halászfalunak, de – bizonyos feljegyzések szerint – egy római kori fürdőnek is helyet adott. A sziget neve 1211(!) óta ismert, ma mégsem tudja senki, hogy merre lehetett pontosan, holott az elmúlt hatvan évben búvárok is többször keresték.

Valójában az írásos emlékekben már 1024-ben feltűnnek a Tihany környéki szigetek, melyeket a király halászati joggal együtt odaadományozott a Zalavári apátságnak. Ebben az iratban azonban még nem szerepel Losta neve, így nem is lehet tudni, hogy szerepelt-e vajon ebben a tranzakcióban. Első említése 1211-ben valól, mint egy azonos nevű faluval közös birtok része. Azonban a sziget virágzása ekkortól számítva csak alig több, mint 25 évig tartott. 1237-ben ugyanis a mongolok hadjáratát megneszelő tihanyiak úgy döntöttek, hogy megvédik magukat az ázsiai hordák elől, mégpedig egy duzzasztógát segítségével. A Mezőkomárom közelében található Mária major mellett a Sió völgye igen keskenyre szűkül, és így Siófoktól 18 kilométerre délre a kor technikai színvonalán is képesek voltak egy duzzasztógát építésére. A primitív építmény mintegy öt méterrel emelte meg a tó vízszintjét, így a tihanyi földnyelv több méternyi jeges víz alá került. Az 1242-ben, Kádán vezérletével érkező mongol sereg így hoppon maradt, noha ekkor Tihany még semmilyen erődítéssel sem rendelkezett.

Az esemény kárvallottjai ebben az esetben kizárólag a lostai halászok voltak, kiknek települését maga alá temette a magyar tenger. A vész elvonulása után a gátat átvágták, és a tó visszatért eredeti mélységéhez, Lostán pedig megindult a helyreállítás. A helyi halászok igen dolgos emberek voltak, így hónapok alatt kijavították a házakban keletkezett hibákat (gyakorlatilag a kőrészek kivételével újjáépítették őket) és háromszáz évre visszatért az idilli nyugalom a 300 méternyi szigetre. Egészen addig, míg meg nem érkeztek a törökök!

A közép-kor egyik legkiválóbb térképésze, Lázár Deák 1514 és 1520 között készült térképéről ugyanis tudjuk, hogy ebben az időszakban (vagyis évekkel a déli végvárak elleni ostromok és a mohácsi vész előtt) a tihanyiak újra a régi módszerhez folyamodtak és megemelték a tó vízszintjét. Ez a újra csak szigetté váló Tihany rajzából látszik. A trükk újra bevált, és az említésre sem érdemes erőkkel védett apátságot soha sem sikerült elfoglalnia a törököknek (sőt a szintén szigetté váló Szigliget várát sem). Ez a hosszú időszak azonban végérvényesen megpecsételte a lostai halászfalu sorsát, hiszen maga a sziget legközelebb az 1700-as években került szárazra.

Egészen pontosan 1730-ra eresztették újra normális szintre a tavat, és a volt falu újra láthatóvá vált. Maga a sziget 1780-ig több térképen is látható volt és a feljegyzések is beszámoltak a régi település kőalapjairól (ami nem kőből volt, azt régen széthordta már a víz). A török idők után persze az ilyen építőanyag kapóra jött a környékbelieknek, és ők nem is haboztak sokat: sok Balatonkörnyéki ház épült a lostai alapokból. Persze, ahogy az utolsó akadályok is eltűntek, a természet csakhamar visszavette a jussát, és széthordta a maradék szigetet. Persze a hátramaradt és iszappal borított kiemelkedés, homokpad, valamint az akkor is víz alatt található romok (az említett római fürdő) a műhold felvételeken és a vízmélység-méréseken is látszik a mai napig. Eddig tart hát a történetnek az a része, mely biztosnak tekinthető. De akkor miért nem tudjuk, hogy hol is volt ez a rejtélyes sziget pontosan?

A válasz megtalálható a cikk folytatásában, itt.

A témával itt foglalkoztunk korábban.