Litkey Farkas: változatos verseny lesz az idei Kékszalag (vitorlazzitthon.hu)

Sokak szerint nem túlzás azt mondani, hogy a 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj az elmúlt évek legizgalmasabb versenyének ígérkezik. A csapatok – bár az elmúlt időszakban a keveset tudtak versenyezni – folyamatosan készülnek, és számos újítást is bevetnek a hajóikon. A sokszoros Kékszalag Győztes Litkey Farkas gyenge szeles vitorlákkal erősít. Szerinte kérdéses, hogy lehet-e papírformáról beszélni a befutónál, hiszen több esélyes egység is rajthoz áll. Mindeközben nemes felajánlást tett a Litkey-csapatot (PreVital) támogató Kulcs-Soft: minden induló után 10.000 forintot adományoznak a vitorlássport részére, kiemelten az utánpótlásra. Litkey Farkassal a Vitorlázz Itthon készített interjút. 

„Mi jól állunk a felkészüléssel. Mindent terv szerint készítünk, építünk és a csapat is hasonlóképpen alakul. Az eredeti időpont egy szeles verseny lett volna, ahogyan később kiderült. Hogy most milyen lesz, azt még mindig nem tudjuk. Az előrejelzés ebből a távolságból még bizonytalan. Lehet szeles is és szélcsendes is. Most sokat foglalkozom vitorlakészítéssel és a műhelyben járva a szemembe akadt egy 2013-as fénykép, amikor július 23-án készült el egy vitorla, amivel aztán július 25-én versenyeztünk a Kékszalago. Tehát nem annyira különleges időpont ez a július 30-a, volt már hasonló, de pont ilyen még nem.”

– fogalmazott a Vitorlázz Itthonnak adott interjújában a tizenháromszoros Kékszalag-győztes, világbajnok vitorlázó. Beszélt arról is, hogy gye a tavalyi év bebizonyította, hogy a jelenlegi időrekordot is tartó Fifty-Fifty nem minden esetben első vagy második, hanem tud más pozíciót is találni magának. Ők az átlagos szélviszonyok között esélyesek és esélyesek lesznek sokáig, de vannak más hajók is a mezőnyben, amelyeknek van sanszuk a nyerésre – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy keveset versenyeztek az idén, mindenki csak a Balatonon tudott készülni. Nemzetközi versenyek nincsenek, sokkal kevesebb van az emberek kezében meg a fejében is – mármint versenyszituáció. Litkey Farkas szerint az, hogy ez kiből, milyen eredményességet hoz ki, azt nagyon nehéz megítélni. Ez a COVID-helyzet ilyen értelemben bizonytalanságot okoz a Kékszalagon – fogalmazott.

Szerinte az egész évre kivetül ez a bizonytalanság, hiszen a szponzorációt is nehéz volt tervezni, amíg nem volt meg a Kékszalag új időpontja. A tárgyalások is később indultak, de az ember nagyon hálás a szponzoroknak akik kiálltak mellettünk. Az egyik támogató a Kulcs-soft komoly felajánlást is tett a Kékszalag kapcsán. Minden Kékszalagon induló hajó után 10.000 forint támogatást ad a vitorlázás utánpótlásának. Litkey Farkas szerepe az elosztásban lesz.

„Amikor megvan a szám, tudjuk hányan indulnak és az összeg átutalásra kerül a Kulcs-Esély Alapítványnak akkor utána kell elkezdeni dolgozni, hogy olyan helyre kerüljön ahol tényleg értéket teremt, nem aprózódik el. Nagy összegről beszélünk, nagyjából hat millió forintra számítunk, de remélem, hogy akár hét millió forint is lehet – vagy annak közelében. Akkor csúcsot döntene a Kékszalag. Ha ezt az összeget szétaprózzuk – ugye nagyon sok egyesület van – akkor láthatatlanná válhat, úgyhogy valószínűleg egy-két helyre fog megérkezni, ahol komoly segítséget nyújthat.”

– érvelt Litkey Farkas.

Arra a kérdésre, hogy kiket tart esélyesnek a versenyen, a sportoló elárulta: a Fifty-Fifty nagyon erős és változatlanul komolyan kell velük vitorlázni, a Nanushka Sailing Team Váradi Szabó János csapata egyre erősebb, a Roland Gabler vezette Black Jack is komoly ellenfél, valamint  Kaiser Kristóf is egy olyan csapatot rakott össze jól szervezett támogatói háttérrel, hogy erősek lesznek. Kiemelte: Petrányi Zoltán csapata és a Racing Django címvédő érdemli a legnagyobb tiszteletet, hiszen tavaly ők nyerték meg a Kékszalagot.

A teljes interjú a www.vitorlazzitthon.hu oldalon érhető el.