Letették az új óvoda alapkövét Balatonalmádiban (veol.hu)

A korábbi három épület helyett a település valamennyi óvodai csoportja a Mogyoró úti új ingatlanban kap helyet. A projekt célja, hogy a helyi gyermekeket az eddiginél korszerűbb és komfortosabb környezetben neveljék, és hogy növeljék az eddigi férőhelyszámot.

Keszey János polgármester hangsúlyozta, az óvoda építése az utóbbi két évtized legnagyobb önkormányzati beruházása a településen. Elmondta, a fejlesztésre 593 millió forintot nyert el Balatonalmádi a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. A polgármester felhívta a figyelmet, nagy versenyben sikerült elnyerniük a forrást, ugyanis a megyében kétmilliárd forint állt rendelkezésre óvoda- és bölcsődeépítésre, a támogatásra pedig számos település nyújtott be pályázatot. Leszögezte, az új óvoda építése Balatonalmádi legfontosabb projektje. A polgármester felidézte, hosszú évekkel ezelőtt fogalmazódott meg annak a gondolata, hogy új óvodára van szükség a településen. Keszey János köszönetet mondott a szakembereknek a pályázat megírásáért, a kormánynak és Kontrát Károly országgyűlési képviselőnek a projekthez nyújtott támogatásáért, valamint a helyi adófizetőknek.

Kontrát Károly országgyűlési képviselő kiemelte, az elmúlt tíz esztendőben több mint ezer fővel nőtt a Balatonalmádiban élők száma, az új óvoda építése a növekvő gyerekszám miatt különösen fontossá vált. Megjegyezte, az új épület Balatonalmádi egyik legszebb építési telkén készülhet el. Kontrát Károly arról is beszélt, azért dolgozik, hogy a város fejlődése szempontjából 2019 kiemelkedő év legyen, reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben egy még nagyobb beruházást is bejelenthetnek.

A tájékoztatón elhangzott, a legjobb ajánlatot tevő cég mintegy 900 millió forintért vállalta az új épületegyüttes felépítését, a társasággal decemberben kötötték meg a kivitelezési szerződést. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás felett mintegy 350 millió forintot saját forrásból biztosít a projekthez az önkormányzat.

A projekt részeként egy tíz csoportos új óvoda épül. Jelenleg két helyszínen három épületben zajlik az óvodai nevelés kilenc csoportban. A beruházás révén egy húszfős csoportszobával bővítik a férőhelyek számát. Az 1400 négyzetméter alapterületen az új, L alakú épületben a tíz csoportszoba mellett két egybenyitható tornaszoba, öltözők, egy előcsarnok és melegítőkonyha is helyet kap. Az épületegyüttes a tervek szerint szeptember végére készülhet el -írja a veol.hu.

Herczegné Budai Beáta, az Almádi Magocskák Óvoda intézményvezetője elmondta, jelenleg kilenc csoportba 239 gyermek jár. Hozzátette, az új épületben közösségi tér áll majd a rendelkezésükre, ahová valamennyi gyermek befér. Az óvodavezető emlékeztetett, a Mogyoró utcai épület az 1985-ös földrengés után épült meg, és tíz évre tervezték, mára azonban rossz állapotúvá vált.