Lázár beszélt a 300 milliárdos balatoni fejlesztési pénz sorsáról

“Szó sincs forráselvonásról” – mondta Lázár János a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, a 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési forrást tartalmazó kormányhatározat visszavonását firtató kérdésre. Szemléztük, miként értelmezték, dolgozták fel válaszát az elsők között tudósító médiumok.  

MTI – A 300 milliárd forintos balatoni fejlesztési projekt sorsát firtató kérdésre a miniszter azt válaszolta: nincs szó forráselvonásról, a pénz rendelkezésre áll. Álláspontja szerint azonban nem kell kiemelt fejlesztési övezetté nyilvánítani a Balatont, hanem “jó minőségű pályázatok kellenek”. “A Balaton címke az értékelésnél nem ér többletpontot” – fogalmazott.

Origo.hu – A Miniszterelnökség vezetője szerint a balatoni fejlesztési pénzek (300 milliárd forint) befagyasztása esetében fontos megállapítás volt, hogy ezek a pályázatok pluszpénzeket kaptak a kiemelt turisztikai célpont miatt. A kormány álláspontja, hogy nem szabad kiemelni senkit csupán azért, hogy hol van. A 300 milliárdot nem vonjuk el, csak a Balaton-címke nem jár majd előnyökkel – mondta a miniszter. Lázár szerint a kormánynak az egész országot kell képviselnie.

Napi.hu – A közhiedelemmel ellentétben a döntés nem a turisztikai átalakításokkal, és nem a Magyar Turisztikai Ügynökség létrehozásával kapcsolatos – mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Szó sincs forráselvonásról, csupán véget vetnek annak a gyakorlatnak, hogy egy-egy fejlesztési pályázatnál a balatoniak pusztán elhelyezkedésük miatt kapjanak plusz pontot. Jó pályázatok kellenek, nem szabad senkit kiemelni. Ott kell beruházni ahol ezek megtérülnek és a Balaton mellett erre nagy az esély – mondta. A már elbírált pályázatokhoz egyébként méltányossági alapon nem fognak hozzányúlni – hangsúlyozta Lázár.

(19:42)